Talán érdekes

Talán érdekes

Az ember, aki látta az IMDB legjobb 100 filmjét, kimászott az ablakon, és eltűnt

2021. április 04. - gyuriofkovacs

 

Spoilermentes összefoglaló következik többnyire szuper filmekről (na jó, nem teljesen, a 2001: Ürodüsszeiától nem lehet spoilermentesen megmenteni senkit). Ha valakit csak egy szubjektív ajánló érdekel a hátralévő lezárásos estékre, görgessen a végére.

Összességében nagyon ritkán nézek filmeket, de van 3 típusú film, amit néha mégis:

  1. látvány- és akcióorgia (agyatlan, mint például a Halálos Iramban széria, vagy kosztümös, mint a Gladiátor);
  2. csavaros történetek csavaros karakterekkel és pörgős szövegekkel (főleg Guy Ritchie és Tarantino);
  3. többé-kevésbé igaz történeteken, valóságon alapuló filmek (mint a Phillips-kapitány).

Mivel ilyenekből azonban nem sok pörög a köztudatban, és moziba is ritkán érkeznek(-tek), ezért egy ideje az IMDB top 250 listára hagyatkozom, mert ezek valahogy kiállták az idő próbáját, és hátha... (az IMDB egy internetes filmes adatbázis, nagyjából mindenről ami film.) Nemrég eljutottam arra a pontra, hogy kipipáltam a legjobb 100-at. Tekintve, hogy ehhez hány évre volt szükség, a 250-ig úgy saccolom 20-30 év múlva fogok csak eljutni, így - az addigra kezdődő szenilitást kicselezve - leírom, hogy mit tapasztaltam (nehogy véletlenül elfelejtsem és újra megnézzem mondjuk a 2001: Űrodüsszeiát). És talán arra is jó, hogy ötleteket adjon az olvasónak a hátralévő lezárásos estékre.

Minden ami innentől jön teljesen szubjektív, és csak azokról a filmekről írok, amelyeket nem adnak minden ünnep alkalmával a tévében (pl. Indiana Jones, Gyűrűk Ura, Keresztapák, szuperhősfilmek, Pixar animációk).

 

Charlie Chaplin

 

A top 100-ban 4 darab Chaplin film szerepel, ami szerintem pontosan 4-gyel több a kelleténél. Ki lehet bírni, sőt, “A kölyök” már-már jó, de talán azért is érzem ez utóbbit jónak, mert csak 53 perc, így nem akadt ki az ijesztően-természetellenes-némafilmes-gesztikulálás-mérőm. Hatalmas ikon és újító Chaplin, ő rendezte, írta, főszerepelte, néha még a zenéjét is ő szerezte a filmjeinek, de ugyanazt a karaktert hozza mind a 4 filmben, ami bár emlékezetes, de kicsit mindig is értelmezhetetlen volt számomra. Filmtörténeti jelentőségük elvitathatatlan, de mai szemmel, nekem nem nagyon nyújtottak élvezeti értéket. A kölyökben talán az az érdekes még, hogy 100 éves, amibe azért kicsit furcsa belegondolni, az idősebb szereplői valamikor a 1848-as forradalom és szabadságharc idején születhettek.

 

Stanley Kubrick

 

3 film a top 100-ban. A két korábbi, “A dicsőség ösvényei”, és a “Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni” szerintem zseniális, hiába fekete-fehér (igazából szürkeskálás) filmek, és a második esetben hihetetlenül béna a cím, az első pillanattól a képernyőhöz szegez a feszültség: az emberi gyengeség és gyarlóság örökérvényű történetei.

Kubrick 3-adik filmje nem mondom, hogy emberiség elleni bűntett, mert a maga idejében korszakalkotó volt, amiből számtalan sci-fi táplálkozott, de mai szemmel egy kínzással felért végignézni: 2001: Ürodüsszeia. Kubrick szakított az emberi történetekkel, és a látványra helyezte a hangsúlyt, viszont míg 1968-ban látványos volt 30 perceken keresztül bécsi keringőre keringő űrhajómaketteket nézni, mára totálisan élvezhetetlen. Az összes párbeszéd ráfér egy A4-es lapra, nagyjából semmi, SEMMI sem történik, az a kicsi ami történik, az pedig érthetetlen az alapjául szolgáló novella elolvasása nélkül. Ha még egyszer meg kellene néznem, egészen biztos, hogy leolvadna az agyam. A tanulság az összes filmkészítőnek: nem érdemes csak a látványra építeni. A tesóm summás összefoglalójával fejezem be a film ekézését:
“- Főnök, van 100 speciális effektünk és színszűrőnk, melyiket rakjuk a filmbe?”
“- Igen.”

 

Távol-keleti filmek

 

Nagyon sok hollywoodi történet alapszik klasszikus japán és koreai filmeken, például a 7 mesterlövész a 7 szamurájon. Ezek közül több is szerepel a top 100-ban, a személyes kedvencem a Harakiri volt. Hiába 2.5 óra, hiába lassúak a párbeszédek és a képek, ez egy mestermű. A feszültség az első pillanattól az utolsóig a képernyő előtt tart, még az állóképeket is csak bámulja az ember, egy-egy percnyi csöndben több mélység van, mint az Adam Sandler életműben. Minden bosszúfilmek ősatyja. 10 pont.

 

Animék

 

Japán mesefilmek, amelyekben senki sem néz ki japánnak. 4 darab a top 100-ban. Kicsit tartottam tőlük, mert a Dragon Ball óta nem láttam hasonlót, és felemásak is lettek az érzéseim: 2 nem nagyon tetszett, 2 viszont nagyon. A Spirited Away egészen megdöbbentő, beszippant egy leírhatatlan fantáziavilágba, kb. ilyennek képzelek egy LSD-tripet. A “Your Name” messziről nézve is egy tök jó történet, szépen megrajzolva, de minél többet gondolkodtam rajta, annál mélyebb mögöttes jelentést véltem felfedezni benne, még napokkal később is bevillant a legelső mondat: “Néha csak úgy könnyezem”. Azt hiszem, ez a film járt a legtöbbet a fejemben.

 

Bollywood

 

3 darab indiai film szerepel a top 100-ban, melyektől kimondottan rettegtem. Mint kiderült, nagyon sok közös van bennük: 2.5 óra fölötti játékidő, indokolatlan musical betétek szigorúan csak az első 1 órában, és a főszereplő, Aamir Khan... mindháromban. Aamirt az együtt töltött közel 9 óra során egyébként kimondottan megkedveltem, már-már mintha barátok lennénk. Minden előítéletem ellenére: ezek a filmek fantasztikusak! Ne tévesszenek meg senkit sem a borítók, sem a trailer-ek, sem kiragadott jelenetek, pláne ne más, nevetséges bollywood-i filmekből kiragadott jelenetek. Ezeknek óriási szívük van, mosolyogva, végtelen jó érzéssel áll fel az ember. A Dangal bármelyik hollywoodi blockbuster mellett megállja a helyét (a Disney is részt vett benne), míg a “3 idióta”, az idétlen cím ellenére egy nagyon fontos témát jár körbe nagyon szerethető karakterekkel, néha kicsit bugyuta, de szórakoztató módon: Légy jó abban amit szeretsz csinálni, és a siker üldözni fog. Ha másoknak akarsz megfelelni, garantáltan tönkreteszed az életedet. Azt hiszem ez az egyetlen film, ami vígjátékként szerepel a top 100-ban, mivel teljesen más kultúrából érkezik, egészen más, mint a tucatszámra gyártott amerikai rom-kom-ok, meg Adam Sandler filmek, de szerintem emlékezetes is, tanulságos is és szórakoztató is.

 

Régi filmek (1950 előtti, főleg fekete-fehér), úgy általában

 

Eltekintve a Chaplin filmektől, nagyon-nagyon pozitívan csalódtam. Az összes thriller és krimi ősei: a “12 dühös ember”, a legizgalmasabb film, amit valaha láttam; “A vád tanúja”, a második legizgalmasabb film, amit valaha láttam; és a legkorábbi igazi krimi a listán, 1931-ből az “M”, amit elképesztő azzal a tudattal nézni, hogy amikor ezt leforgatták Németországban, még nem tudták, hogy lesz második világháború, és ugyanolyan irodákkal kombinált plázákban dolgoztak az emberek, mint manapság, miközben szülőfalumba csak 25 évvel később vezették be az áramot.

 

A valóság

 

Van néhány film, ami valós és nagyon fontos problémákat jár körbe, több ilyen kellene. Capernaum - a szíriai háborús menekültek kilátásai a környező befogadó országokban, szívszorítóan megdöbbentő film. Paraziták - hasonló kilátások Kínában, amihez nem kellett háború, csak kommunizmus, mellbevágó. City of God - a magától értetődő bűnözés a Sao Paolo-i nyomornegyedekben, amihez kapcsolódóan elsőkézből is tudok pár durva sztorit egy Sau Paolo-i barátom nyomán. “Mások élete” - ha valaki szeretne betekintést nyerni a szocialista blokk biztonsági ügynökségeinek és a megfigyeltek hétköznapjaiba, akkor ezt nem fogja tudni letenni. Végül egy másik téma, és az egyik kedvencem: Whiplash - milyen megfeszített munka kell ahhoz, hogy valaki nem pop-kulturális területen jusson a csúcsra: ha megnézed, tudom milyen zenét hallgatsz pár napig.

 

Zenés filmek

 

Singing in the rain”, a nagy klasszikus a híres Gene Kelly-vel, amit kivételesen elrettentő példának hozok fel: nettó cukormázas ripacskodás széttárt karokkal és számomra mindig is értelmezhetetlen step-tánccal 10 percenként. Képtelen lennék még egyszer megnézni. Pont ezért féltem nagyon a Hamilton-tól: egy 2.5 órás musical felvétel a Broadway-ról. És ez volt a legnagyobb meglepetés a top 100-ban: ahogy befejeztem, legszívesebben újrakezdtem volna. Egyszerűen FANTASZTIKUS! A történet, a karakterek, a színészi játék, a laza koreográfia, a rímek, és mindez egy olyan musical-ben, aminek a zenéjét mintha Eminem szerezte volna. Kötelező darab, sajnos elsősorban angol szlenget jól hallóknak és/vagy angol feliratot gyorsan olvasóknak. 

 

Cinema Paradiso

 

Egy gyönyörű olasz film, gyönyörű történettel, képekkel, színek, zenével, időutazással, üzenettel. Nem sorolható semmilyen kategóriába. Tarantino “Volt egyszer egy Hollywood”-ját hivatkozták pár éve úgy, hogy szerelmes költemény Hollywood-hoz. Nos… nekem tetszett, de pont úgy nem volt se füle se farka, ahogy azt hiszem Hollywood-nak sincs. Viszont ebben a perspektívában a Cinema Paradiso egy szerelmes költemény a mozihoz, Olaszországhoz és az élethez. Amennyire rossz a 2001 Ürodüsszeia, ez a film pont annyira jó. Márpedig a 2001: Ürodüsszeia, ha nem mondtam volna még, borzasztóan rossz (mai szemmel).

 

 

Az ajánlat

 

A személyes ajánlatom, a kellően diverzifikált kosár: 12 dühös ember (a legizgalmasabb krimi valaha), Cinema Paradiso (minden ami jó és szép lehet egy filmben), Hamilton (történelmi rap-musical), Hara-kiri (minden bosszú filmek ősapja), Your Name (könnyed anime végtelennek tűnő mélységgel), 3 Idiots (vígjáték hatalmas szívvel és nem bonyolult, de annál fontosabb üzenettel).

És mind az 5, ami több-kevésbé a valóságról szól és átlagos nyugati szemmel elképzelhetetlen sorsokat és életkörülményeket mutat be: Capernaum, Paraziták, City of God, Mások Élete + Whiplash!

Ha valaki kedvet kapott bármelyikhez, de nem tudja beszerezni, lehet, hogy tudok segíteni.

Rózsabimbó.

 

A Pitagorasz-tétel az absztrakt kerék

 

Van egy kedvenc “best of” listám: 17 egyenlet, amely megváltoztatta a világot, és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mindegyikkel volt dolgom, előbb vagy utóbb, munka vagy hobbi kapcsán mind előjött. Arra gondoltam, hogy kicsit utánuk nézek, hogy pontosan miért van akkora jelentőségük azon kívül amit én értek belőlük, és talán érdekes lehet megosztani ezt másokkal. Nyugi, nem száraz matematikáról lesz szó, hanem igazán jelentős felfedezések háttérsztorijáról.

 

 

A lista első eleme a Pitagorasz-tétel. Ha esetleg valaki nem emlékszik, a tétel arról szól, hogy ha van egy derékszögű háromszög, akkor a leghosszabb oldal hosszának négyzete megegyezik a másik két oldal hosszai négyzeteinek összegével. Nagy cucc. Miért tartaná úgy bárki, hogy ez megváltoztatta a világot?

 

 

Amikor elhatároztam, hogy utánajárok, kicsit szkeptikus voltam, hogy mire is juthatok. Némi keresgélés, konzultáció, pár tucat 2500 éve élt görög fickó Wikipedia lapjának átfutása után viszont már csak kapkodtam a fejemet, hogy akkor mire mikor is jöttek rá, és mi miért volt fontos, és mi nem ment előtte, és mi vált lehetővé utána?! Végül arra jutottam, hogy joggal áll a világot megváltoztató egyenletek listájának első helyén, nem csak időben hanem fontosságban is (nélküle a lista 80%-a nem is létezne), és ha az alábbiakat végigolvassa az olvasó, akkor remélem, hogy ő is meggyőződik róla. Nem ez a személyes kedvencem a listáról, de hogy a legfontosabb mint közül, afelől már nincs kétségem.

 

A geometria szebb, mint az számtan

 

A sztori természetesen a görögöktől indul, vagy talán egy kicsit még régebbről, de azt most kihagyom. Az ókorban, meg azelőtt, a számtan mellett a geometria volt a másik nagy tudomány, amelyből a mai matematika kifejlődött. A geometriát tekintették magasabb rendűnek, elsősorban a tökéletes szépségei és szimmetriái miatt, gondoljunk csak arra, hogy mennyire nehéz belekötni egy körbe, de mennyire könnyű belekötni mondjuk az 5-ös számba: “miért nem vagy osztható 2-vel?”. És a geometriai szépségek megvalósításához számolni sem kellett nagyon. Egyetlen zsinórral meg tudjuk tervezni a Stonehange-t, ha leverünk egy karót, hozzákötjük a zsinórt, megfeszítjük és megyünk egy kört. Hasonlóan, egy darab zsinór segítségével rajzolhatunk a homokba egy tökéletes négyzetet, anélkül, hogy két számot összeadtunk vagy elosztottunk volna egymással (hogy hogyan, azt az olvasó fantáziájára bízom), s erre aztán lehet piramist építeni. A geometria valószínűleg legalább annyira ősi, mint az ujjainkon számolni, de az eredményei jobban gyönyörködtették a szemet, mint az, hogy az én két ökröm meg a te 3 ökröd az összesen az összes ujjam egy kezemen. Mondjuk amikor megjelent a számtanban a kamat, akkor némelyek azt már biztosan szebbnek találták, de ez most nem tartozik szorosan a témához, a 17-edik egyenletnél, a Black-Scholes-nál jön majd elő, de addig nagyon hosszú még az út.

 

A kezdetek

 

A nagy görög gondolkodók és filozófusok szükségképpen sokat gondolkodtak és filozofáltak a geometria szépségeiről, belső igazságairól, mit lehet és mit nem lehet csinálni a geometriában, és így tovább. Ezen gondolkodók egyike volt Pitagorasz, akiről ezt a bizonyos tételt elnevezték. Pitagorasz egyébként időszámításunk előtt 570-től 495-ig élt, azaz 75 évet, Samos szigetén született (ami ugyanarról az ősmagyar törzsfőről kapta a nevét, mint a Szamos folyónk, és még jóval azelőtt neveztük el így, hogy a babiloniakat megtanítottuk volna rovásírással írni és olvasni), de tanulmányait többek között Egyiptomban folytatta, majd végül Dél-Itáliában, Szicília környékén ténykedett, és ott is halt meg. Hogy időben jobban elhelyezzük a dolgot, ekkor a rómaiak még a fasorban sem voltak, épp elűzték utolsó királyukat és oligarchiára váltottak az egy városnyi városállamukban, Egyiptomban fáraók uralkodtak, Szicíliában és Dél-Itáliában pedig görög városállamok voltak. Nade, visszakanyarodva a tételhez, megoszlanak arról a források, hogy tényleg Pitagorasz bizonyította-e, de pár száz év múlva a Római Birodalomban már olyan természetes módon tulajdonították neki a tételt, hogy nincs okunk feltételezni, hogy nem. Az biztos, hogy az ő idejéből is fennmaradtak dokumentumok ún. Pitagoraszi-számhármasokról, olyan számokról, amelyek teljesítik a fenti egyenletet. Hogy Pitagorasz felismerte-e azt, hogy ha az egyenlet teljesül három számra, akkor létezik olyan derékszögű háromszög, amelynek pont ilyen hosszúak az oldalai, abban nem lehetünk biztosak, de valószínűleg igen.

 

A matematikai gondolkodás

 

Mielőtt rátérnénk a tétel fontosságára, talán érdemes egy rövid kitekintést tenni a világ második legtöbb kiadást megélt könyvére, és arra, hogy mi köze van hozzá Pitagorasznak. Euklidesz bő 200 évvel Pitagorasz után élt, időszámításunk előtt 300 táján, és bár Athénban tanult, főként Egyiptomban, Alexandriában élt és alkotott. És hogy mit keresett ő görögként Egyiptomban egész életében? Nos, Egyiptom akkor épp egy görög királyság volt, amelyet Nagy Sándor egyik testőre, Ptolemaiosz alapított miután Indiába menet beugrottak elfoglalni Egyiptomot, ha már egyszer nem nagy kitérő. Alexandria, a Nílus parti kikötőváros pedig a tudomány fellegvárának számított, ugyanis az volt a szabály, hogy senki semmilyen papirusztekercset nem vihet át Alexandrián, anélkül, hogy a helyi könyvtár le ne másolná azt. A legokosabb vám valaha! És mivel Alexandriában volt egy nagyon nagy világítótorony, ami az ókori világ 7 csodája közé tartozott, (később elpusztult egy földrengésben), elég sok hajó vette arra az irányt. Alexandria úgy csalogatott magához mindenféle tudást, mint éjjeli lámpa a molylepkét. Visszatérve Euklideszhez, ő arról lett híres, hogy az ő nevéhez fűződik az Elemek című könyvsorozat, amely főként geometriáról szól. Mi az érdekes egy 2300 éves geometria könyvben? Nos, amellett, hogy a Biblia után ez a második legtöbb kiadást megélt könyv, gyakorlatilag ez az első olyan matematikai munka és elmélet, amely pont olyan, mint azóta minden más matematikai munka és elmélet: axiómákra épül, amelyeket igazaknak feltételez, és aztán ezekből vezet le bonyolultabb állításokat, amelyeknek igaznak kell lenniük, ha az axiómák igazak. Ez a módszer minden mai mérnöki és természettudomány alapja. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy minden idők legnagyobb hatású tudományos műve. Az első könyv 47-edik tétele pedig maga a Pitagorasz-tétel, és nagy a gyanú (nem az enyém, hanem nálam sokkal hozzáértőbb tudománytörténészeké), hogy az első két kötet zömét Pitagorasz tanítványaitól vette át Euklidesz, és ő csak rendszerbe szervezte és továbbfejlesztette az eredményeiket. Így aztán az Elemek könyvet valószínűleg joggal tekinthetjük Euklidesz és Pitagorasz közös munkájának, és azt is kimondhatjuk, hogy a jelenkori matematikai gondolkodás egy az egyben az ő gondolkodásukat követi, ami tényleg elég nagy világ megváltoztató hatás. Nade ez nem a Pitagorasz-tétel. Lehetséges lett volna, hogy a világunk eljusson a mai technológiai fejlettségre, anélkül, hogy bárki bármilyen néven ismerné azt az összefüggést, amelyet Pitagorasz-tételnek hívunk?

 

A matematika fejlődése a Pitagoraszt követő 1500 évben

 

Nagyjából semmi.

 

Miért nem fejlődött semmit a matematika a Pitagoraszt követő 1500 évben?

 

Nagyon-nagyon érdekes, hogy a görögök által a római hatalomátvételkor elejtett matematikai fonalat csak majdnem 1500 évvel később, az 1400as évek környékén vették fel újra. Voltak persze matematikai eredmények időközben, de nem Európában, és csak nagyon korlátozottan jutottak el ide, így nem is nagyon vettek részt a természettudományos felvilágosodásban (leszámítva az arab számokat, amelyek sztenderddé váltak). Ennek az volt az oka, hogy a rómaiak megelégedtek azzal, hogy a megszámolják a pénzüket, a provinciáikat meg a légióikat, a római számok ezen kívül másra nem is nagyon jók, majd a rómaiak bukása után jött a népvándorlás kora, amikor kisebb gondja is nagyobb volt mindenkinek annál, hogy mi van a derékszögű háromszöggel, hiszen bármikor jöhetett egy nép keletről, aki hátrafelé nyilazott le mindenkit aki az útjába került. És elértünk a sötét középkorhoz, ami egyébként egyáltalán nem volt olyan sötét mint amilyennek hisszük, csak kevesen tudtak írni és olvasni, akik igen, azok viszont átörökítették a klasszikusokat, például Euklidesz Elemek című művét, szorgosan, kézzel másolva, oldalról oldalra, legfőképp a monostorokban. És jött Gutenberg, és feltalálta a nyomtatást: ólomból öntött betű pecséteket rakunk egymás mellé, és ha bekenjünk tintával, akkor újra és újra rá lehet nyomni egy papírlapra, így nagyon sok másolatot lehet előállítani nagyon gyorsan, nagyon rugalmasan. És az egyik első könyv, ami nyomtatásba került, Euklidesz Elemek című könyve volt, amely így az 1400-1500-as évekre elérhetővé vált Európa-szerte. Így jutott el olyan rendkívüli tudósokhoz, mint Descartes, Kopernikusz, Galilei és Kepler.

 

A legfontosabb kérdés: hol és mikor?

 

A görögök nagy mesterei voltak a szögeknek meg a szerkesztéseknek, sőt, már időszámítás előtt 200 körül megsejtették, hogy a Föld gömb alakú, és a kerületét is megsaccolták úgy, hogy észrevettek egy csillagot, amely Rhodosról nézve épp csak a horizonton van, Alexandriában viszont a horizont fölött, megmérték, hogy hány fokos szögben látszik Alexandriából (7 fok), és ismerve hogy a két város távolsága 5000 stadion hossz, megsaccolták, hogy a 360 fok azaz a Föld kerülete kb. 270 000 stadion hossz. Ez elég menő, nem?

 

A görögök meg tudtak szerkeszteni dolgokat, meg tudták mérni azok tulajdonságait, tudtak kétszer akkorát szerkeszteni, stb., de ettől mélyebben nem tudták összekötni az algebrát és a geometriát. Miért is kell összekapcsolni őket? Nos, nagyon fontos, hogy le tudjunk írni dolgokat a maguk valójában, például háromszöget. De az a tudomány, ami a technológiai fejlődést hajtja, az arról szól, hogy meg tudjuk mondani, bizonyos körülmények között bizonyos dolgokkal mi fog történni. És azt, hogy történik valami, leginkább abból látjuk, hogy valami megváltozott, jellemzően megmozdult. Ha egy golyót teszünk egy lejtőre és elengedjük, le fog gurulni. Gyönyörködhetünk a golyóban, és kiszámolhatjuk a térfogatát, de az igazán izgalmas az a kérdés, hogy mikor fog leérni a lejtő aljára és milyen messzire gurul tovább, és úgy összességében, miért gurul? Ha ismerjük a törvényeket, amelyek a világunkban lévő történéseket, változásokat hajtják, akkor tudunk olyan gépeket építeni, amelyek ezeket a változásokat a javunkra fordítják. Ezeknek a történéseknek a leírásához azonban egy teljesen új szemléletmódra van szükség. Tudni kell, hogy valami mikor és hol van, és ha minden jól megy, ebből tudjuk majd megmondani, hogy mikor hol lesz. Az, hogy miért történik így, az maga a fizikai törvény, amit keresünk, aminek a kiderítéséhez előbb azt kell tudni beépíteni a matematikába, hogy hol és mikor? Amíg ezek nem kerülnek bele a matematikába, addig nem fogjuk tudni leírni és előre jelezni, hogy mi fog történni a körülöttünk lévő világban. És nyilvánvaló módon, ezek egyike sem jelenik meg sem a klasszikus számtanban, sem a klasszikus geometriában.

 

Akkor hol?

 

Az egyszerűség kedvért fókuszáljunk arra, hogy “hol?”.

A legtöbben valószínűleg találkoztak GPS koordinátákkal, és úgy általában koordinátákkal. Egy GPS koordinátapár igazából két szám, egy szélesség és egy hosszúság. A szélesség azt adja meg, hogy melyik szélességi körön vagyunk, azaz az Egyenlítőtől mennyire északra vagy délre, és az is, hogy a hosszúsági főkörtől milyen messze vagyunk keletre, vagy nyugatra. Ennek a két számnak az ismeretében pontosan tudhatjuk, hogy hol vagyunk.

Ez persze senkit sem lep meg, a geometria és oktatása is rengeteget fejlődött, és a mai korban már nagyon korán elkezdenek érzékenyíteni bennünket a derékszögű koordinátarendszerre a négyzetrácsos füzet formájában, és napi szinten jönnek szembe járvány grafikonok, amelyek derékszögű koordinátarendszerek, vízszintesen, hogy melyik nap van, függőlegesen, hogy hány új eset volt. De bármilyen hihetetlen, a görögök nem gondolkodtak derékszögű koordinátákban. 

A koordinátarendszert a ma ismert formájában a francia filozófus és matematikus Descartes találta ki, és igazság szerint egy igazán forradalmi gondolat, ami igazából két fő részből áll. Az első, hogy egy dolgot nem egy, hanem kettő (vagy esetleg több) számmal jellemzünk, például a négyzetrácsos füzet lapján meg kell adnunk, hogy az origótól hányat kell jobbra lépnünk és hányt felfelé, hogy eljussunk a kívánt ponthoz. Tehát a pontot két szám jellemezheti, egy számmal nem tudjuk megmondani, hogy hol van a pont. Mondhatjuk persze, hogy ez azért nem teljesen így van, hiszen egy háromszöget jellemezhetünk úgy, hogy milyen hosszú a három oldala, ami három szám. Viszont, itt jön a forradalmi gondolat második eleme: a koordinátákkal van értelme műveleteket végezni, például ha egy koordinátához hozzáadunk egyet, akkor az továbbra is egy teljesen valid koordináta marad. Ha azonban egy derékszögű háromszög egyik oldalának a hosszához adunk egyet, az sem biztos, hogy létezik egyáltalán olyan háromszög, de hogy nem derékszögű lesz, az biztos. Összefoglalva a koordinátarendszer nagyszerűsége abban áll, hogy egyetlen dolgot több számmal jellemzünk (a konkrét példában a sík pontjait vagy a négyzetrácsos füzet celláinak a pontos helyét), és ezekkel tudunk műveleteket végezni. Azaz Descartes a koordinátarendszeren keresztül bevezetett egy rendkívül fontos matematikai koncepciót: a vektort.

 

A Pitagorasz-tétel adja két pont távolságát

 

Descartes nyomán le tudjuk írni koordinátákkal, hogy dolgok hol vannak. Ez szuper. Hiányzik azonban még egy utolsó elem a puzzle-ből. A koordinátarendszerrel nem sokra mennénk, ha nem tudnánk megmondani, hogy két dolog milyen messze van egymástól, azaz két dolog koordinátáiból meg kellene tudnunk mondani a távolságukat. Meg tudjuk? Meg! Mégpedig éppen a Pitagorasz-tétellel. Az ábrára pillantva rögtön látható, hogy a két pont távolsága mindig egy olyan derékszögű háromszög átfogója, amelynek két befogója éppen a koordináták különbsége. A Pitagorasz-tétel adja a távolságot a derékszögű koordinátarendszerben.

 

 

Távolság fogalom és képlet nélkül nem nagyon van modern tudomány 

 

Azt hiszem bátran kimondhatjuk, hogy ha a Pitagorasz-tétellel nem tudnánk távolságot számolni, akkor a klasszikus mechanika és elektromágnesesség elméletek nem fejlődhettek volna ki, ezek ugyanis esszenciálisan építenek arra, hogy két test, vagy éppen töltés hol van, és mennyi a távolságuk. Talán túlzás lenne azt állítani, hogy az időszámítás előtti 3. század szintjén lennénk, ugyanis nagyon sok mindent experimentálisan, mögöttes elméletek nélkül is megtanulhatunk alkalmazni, viszont a tapasztalati törvényeket nagyon nehéz lenne kezelhető formában összegyűjteni, átadni, felhasználni, így nagyon összetett mechanikus gépeink nem valószínű, hogy lennének, az elektronika, amelyet csak közvetve láthatunk, valószínűleg megmaradt volna cirkuszi mutatványnak.

Irracionális számok

 

Még nincs vége! Pitagorasz előtt a görögök úgy hitték, hogy bármelyik szám felírható két másik, egész szám hányadosaként, azaz minden szám racionális. Maga az elnevezés is a görögöktől származik, hiszen a ratio azt jelenti, hányados. Például a 0.333333333, amit néha láthatunk a zsebszámológépen, igaz, hogy egy végtelen tizedes tört, de igazából 1 osztva 3-mal, tehát két egész szám hányadosa. A Pitagorasz-tétel vezette rá őket, hogy egy 1 egység oldalú négyzetnek az átlója, ami egy derékszögű háromszög átfogója, az négyzetgyök kettő hosszúságú, amit sehogy sem lehet leírni két egész szám hányadosaként. A legenda szerint ezt a felfedezést Pitagorasz el akarta titkolni, nehogy megtudja a társadalom, hogy léteznek nem racionális számok, mert elszabadulna a pokol, de egyik tanítványa, egy Hippasus nevű manus kikotyogta, akit ezért megölték! 

hippasus.png

Tehát a valós számok megsejtése, az, hogy nem minden szám racionális, aminek szintén elég nagy hatása volt a matematikára, az szintén a Pitagorasz-mondakörhöz köthető. Egyébként mint kiderült, a 2 négyzetgyökét Pitagorasz-számnak is hívják.

A Pitagorasz-tétel a kerék, és szó szerint

 

Utolsó érdekességként, csak a tökéletes párhuzam miatt, tegyük fel most úgy a kérdést, hogy mi jön ki abból, ha az összes olyan pontra vagyunk kíváncsiak, amelyeknek a távolsága az origótól 1? Nem nehéz kitalálni, hogy ezek egy kört alkotnak. Ha mindezt egy zsinórral kellene kihozni, akkor leverünk egy karót, azt mondjuk, hogy ez az origó, hozzáköt egy 1 méter hosszú zsinórt, megfeszíti, és az 1 méter távolságra van. És ha körbemegyünk, akkor minden pont, amely fölött a zsinór vége áthaladt, 1 méter távolságra lesz, ami pont egy kört alkot. Matematikailag ezt úgy írhatjuk le, hogy ezek azok az x és y pontok, amelyekre az origótól vett távolság értéke 1, ezek alkotják a kört, és ez a formalizmus a kör egyenlete. 


unit_circle.png

Azaz, a Pitagorasz-tétel maga a kör egyenlete. A Pitagorasz-tétel az absztrakt, matematikai kerék. És felfedezése sem kisebb jelentőségű, mint a kerék feltalálása. 

 

Nem kell mindenkinek ismerni a Pitagorasz-tételt, lehet teljes életet élni nélküle, viszont ha senki sem ismerné nagyon-nagyon más lenne a világunk.

Bhutan legyőzte ugyan a koronavírust, nade Türkmenisztánban nem is volt!

Képtelen vagyok elmenni a ma reggeli Index vezércikk mellett.

Amikor két dolgot összehasonlítunk, nagyon fontos, hogy összehasonlíthatóak legyenek, vagy a rendkívül találó metafora szerint “közös nevezőre hozzuk őket”, hiszen ahhoz, hogy eldöntsük, hogy 4/5-öd vagy 7/9-ed a nagyobb, nem elég azt nézni, hogy 4 vagy 7, közös nevezőre kell hozni őket, 4/5 = 36/45, 7/9 = 35/45, így mivel a nevezőben ugyanaz van, már tényleg elég a számlálót nézni, és rögtön látszik, hogy a 4/5-öd a nagyobb. Hasonlóan, az, hogy a simagöröngyösi általános 5-ödik osztályában Meddemon az osztályelső matekból, az nem jelent egyenes utat a tudományos akadémiára, mert különböző skálákhoz van viszonyítva a matektudás. Geopolitikai, társadalmi, történelmi, gazdasági vonzatokkal átitatott kérdésekben különösen nehéz az összehasonlítás, például két ország összehasonlítása.

De nem mindenkinek! #nincsmásik-Index levezette és címlapon hozta, hogy Bhutánban [1] legyőzték a koronavírust, hála a példa nélküli szolidáris összefogásnak. A szerző saját bevallása szerint sokkoló adatokkal szembesült, ami rám is igaz volt, csak éppen az adatok értelmezése és a következtetései kapcsán.

https://index.hu/kulfold/2021/02/14/bhutan-koronavirus-vedekezes-egyetlen-halott/

Minden bekezdés csemege, muszáj néhányat ide másolnom:

AZ A BHUTÁN, AHOL NEM A NEMZETI ÖSSZTERMÉKET, HANEM A NEMZETI ÖSSZBOLDOGSÁGOT (GROSS NATIONAL HAPPINESS) TARTJÁK SZÁMON

pontosan ugyanez a Bhután az 53-adik, más források szerint a 20-adik helyen áll az öngyilkossági világranglistán. [3] (Mondjuk az engem is meglepett, hogy a még boldogabb Belgium milyen előkelő helyet foglal el ugyanezen a listán.)

Bhutánnak [...] 760 ezer lakosa van, az orvosok száma mindössze 337 [...] Minden amellett szól, hogy az országot maga alá gyűrje a pandémia. A valóság azonban más. [...] Az első Covid–19-fertőzést 2020. március 6-án regisztrálták; egy 76 éves amerikai turista volt az illető. Hat órával és 18 perccel később már felgöngyölítették a 300 lehetséges kontaktszemélyt és a kontaktszemélyek kontaktszemélyeit, akikkel érintkezésbe kerülhetett az öregúr.  Azt hiszem, ez világcsúcs volt. [...] 2021. január 7-én olyasmi történt Bhutánban, ami sem azelőtt, sem azóta: belehalt egy ember a koronavírus szövődményeibe.

Majd leírja, hogy nagyjából ugyanolyan, kicsit szigorúbb megszorításokat hoztak, mint minden más ország, de a lakosság nagyon fegyelmezett volt, és látványos gesztusokat tettek a politikusok, a miniszterelnök, aki sebész, a lezárás alatt is műtött és beköltözött az irodájába, a kormánytagok felajánlották egyhavi fizetésüket a rászorulóknak, stb. És mindezek együttes hatására a koronavírusnak csak egyetlen áldozata volt ezidáig.

 

Ha valaki esetleg nem tudná, mit jelent az a szó, hogy társadalmi szolidaritás, látogasson el Bhutánba. Már ha egyáltalán beengedik az országba. Oda, ahol ez idáig egyetlen áldozatot követelt egy teljes év alatt az új koronavírus.

Néhány, a Himalája jótékony ködjébe burkolózó részlet azonban kimaradt, mondjuk Magyarországot [2] összehasonlítási alapul véve:

  1. Bhután népsűrűsége 19 fő négyzetkilométerenként, Magyarországé 105 fő, azaz jóval ritkábban lakják úgy általában ezt az országot, melynek területe közel fele Magyarországénak, lakossága viszont 15-öde.
  2. Bhután legnagyobb városának lakossága megegyezik Nyíregyházáéval. A második legnagyobb Hajdúszoboszló, a harmadik legnagyobb Tiszakécske méretű. A legtöbb ember falvakban él, amelyek egy közel fél-Magyarországnyi területen vannak szétszórva.
  3. Vonat nincs, egyáltalán nincs(!), A-ból B-be többnyire borzalmas állapotú utakon, buszokkal vagy autóval lehet eljutni, de annyira nincs közlekedés, hogy az országban egyetlen forgalmi jelzőlámpa sincs. Komolyan.
  4. És a demográfia. Magyarországon a medián kor, azaz az a kor, amitől pont annyi idősebb, mint fiatalabb van, 43 év, és a népesség 17% a 65 évtől idősebb. Bhutánban a közepes életkor 27 év, a 65 évtől idősebbek aránya 6%. Gyakorlatilag nincsenek idősek.

Bhutánban összesen kb. 46800 ember (65 év fölötti) volt igazán kitéve a vírusnak (Magyarországon 1.7 millió), amelyek többsége elmaradott, közlekedéssel alig-alig elérhető, a Himalája peremvidékéhez tartozó területen, eldugott ősi falvakban, családközösségekben él, minimális kontakttal bárki más felé. A nevezett amerikai öregúr kontaktjainak rekord idejű felkutatása is talán csipet kritikával értelmezendő, hiszen a kapcsolódó kormányszerveknek talán nem annyira nehéz a dolguk a kontaktkutatással egy olyan országban, ahol egyszerűen nem léteznek zsúfolt helyek. Ha például tavaly márciusban az amerikai úr a 200-as busszal jött volna be Ferihegyről, majd a Deákról elmetrózik a Budai-várba és betér pár boltba a Váci utcán mielőtt kórházba kerül, hát… a kontaktok száma nemigen állt volna meg 300 környékén...

 

A The Atlantic című internetes újságban megjelent riport tanúsága szerint Bhutánban a kulcsszó a rugalmasság, az alkalmazkodóképesség. [...] és most jön a leginkább sokkoló adat: MINDÖSSZE EGYETLEN PCR-ESZKÖZ, AMELLYEL A VÍRUSTESZTEKET MEG LEHET CSINÁLNI.

Nem kell hozzá atomfizikusnak lenni, hogy valaki megérezze, hogy mindenhol (is) sokkolóan esne az esetszám, ha holnaptól csak egyetlen helyen működne PCR teszt az adott országban... kivéve Bhután-t, ők 1 PCR teszteszközzel nemhogy alámérték, ahogy mindenki más tette volna, ők pontosan megmérték az eseteket. Az eszközt minden nap körbehordták az országban, amelyben nincs közlekedési infrastruktúra, ellenben egyes falvai a Mount Everest alaptáborának megfelelő magasságban vannak, és telenete megközelíthetetlenek. Ha azt mondják 1 áldozat volt, akkor afelől ne legyen kétsége senkinek, hogy 1. Ekkora bizalommal a tokiói olimpiat is rövidre zárhatnák azzal, hogy minden versenyző elküldi SMS-ben, hogy hány centit ugrott, meg hány másodpercet futott százon, aztán a megkapott számokat rangsorolják két kattintással Excelben és megvan a világbajnok, pont mint a világ legjobb járványkezelése.

De a legszebb mégis ez a rész: 

Érdekes módon nem Bhután az egyetlen szegény, fejletlen ország, amely remek eredményeket ért el a Covid–19 elleni küzdelemben, megszégyenítve olyan dúsgazdag országokat, mint például az Egyesült Államok. Vietnámban ez idáig 35-en haltak meg, Ruandában 226-an, Szenegálban 700-an. Az Egyesült Államokban, amelynek az egészségügyi rendszere az egyik legfejlettebb a világon, majdnem félmillióan. Pedig csak három és félszer annyian laknak ott, mint Vietnámban. 

Erre reagálni is nehéz. Ruanda bár az egyik legfejlettebb egészségüggyel rendelkező afrikai ország (köszönhetően annak, hogy kicsi, és a törzsi alapú viszályok nem markánsak), de Ruanda az elmúlt években a szomszédos Kongói Demokratikus Köztársaságból érkező ebola járványra készült. Vietnám kommunista ország, pont olyan jó ott is minden, mint Észak-Koreában; Szenegálban (csak úgy, mint a fejletlen világ zömén) az elvégzett tesztek 14%-a pozitív [6], a WHO ajánlás szerint addig kell tesztelni amíg a pozitívak száma 2%-ra nem csökken, akkor végzenek elég tesztet.

Miután több szemszögből is összehasonlítottuk az almát, a bolognai spagettit, meg egy marék molylepkét, az Index cikk üzenete világossá vált: ha csak egy darab PCR-tesztelő hely van, az orvosokat szabadságra küldjük, és a politikusok az irodában alszanak, legyőzzük a járványt.

És ha már feljött a társadalmi szolidaritás és a járványkezelés, arra gondoltam, rápillantok egy stratégiára, ami tavaly nagyon ígéretesnek tűnt, talán még Bhután példájánál is hatékonyabb. Van egy ország, ahol a társadalmi szolidaritás még Bhutánnál is masabb szintre lépett: Türkmenisztán. A szolidáris társadalom úgy döntött, hogy a diktatúrát választja, és a diktátor kijelentette, hogy márpedig náluk nincs koronavírus, és láss csodát, a WHO statisztikáiban, amelyek szerint Bhutánban 1 áldozat volt, ugyanazon kimutatás szerint Türkmenisztánban 0 halálos áldozat volt [4], noha 6 milliós ország! Ne féljünk hát levonni az Index statisztikusai által a szavak között is kezünkbe adott helyes következtetést… :D

UI: Említésre méltó még Tuvalu, Palau, Tonga járványkezelési stratégiája, akik úgy győzték le a COVID-19-et, hogy országukat Csendes-óceáni szigetekre koncenctrálták.

 

[1] https://en.wikipedia.org/wiki/Bhutan
[2] https://en.wikipedia.org/wiki/Hungary
[3] https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_suicide_rate
[4] https://covid19.who.int/
[5] https://www.who.int/news/item/24-07-2019-who-applauds-rwanda-s-ebola-preparedness-efforts
[6] https://ourworldindata.org/coronavirus-testing

Elon Musk, CO2, Paks2, és a fúzió

(kísérleti fúziós erőmű képe) 

 

Elon Musk minden kétséget kizáróan a technokrata világ egyik legnagyobb alakja, a ténylegesen létező Vasember, aki számtalan innovációt hozott a világba, ötletei, döntései és tettei egész iparágakat rengetnek meg. Ha nem is minden úgy történt, ahogy arra a pop-kultúra emlékszik (ő talált ki mindent), elévülhetetlen szerepe volt a PayPal nevű, megbízható online fizetési rendszer és az elektromos Tesla autók megszületésében, a SpaceX-ben, ami a kereskedelmi űrhajózás egyik úttörője, zajlanak a Hyperloop, azaz a szupergyors metró első tesztjei, stb. Nem kérdéses, hogy nagyon mély megértése van a világ folyamatairól, és kellően tökös, hogy bármit megtegyen.

 

A legfrissebb hír róla, hogy a levegőből szén-dioxid kivonására alkalmas technológiák fejlesztésére ad 100 millió dollárt. Pontosabban ilyen témájú versenyt kezdeményezett, ami szuper!

 

https://telex.hu/tech/2021/02/10/elon-musk-eghaljatvaltozas-szen-dioxid-100-millio-dollar-xprize-verseny

 

Egy pillanatra elgondolkodtam rajta, hogy hogyan is lehetne a szén-dioxidot kivonni a levegőből. Nyilván ott vannak a növények, rá is kerestem arra, hogy melyik növény veszi ki a legtöbb oxigént a levegőből. Majd kicsit utánanézve és összevetve a növényeket a Musk által meghirdetett verseny feltételeivel, hát… a növényektől jóval hatékonyabb dolog kell. Egy átlagos fa 40 év alatt von ki 1 tonna szén-dioxidot a levegőből, ami igazából teljesen kézenfekvő, hiszen attól több szén-dioxidot nem tud kivonni, mint amennyi a fa teljes tömege (szén-dioxid kivonás = szén beépítése a saját szervezetébe), és egy fa nem csak szénből áll, kb. 50%-a szén. Persze vannak nagy meg kicsi fák, ez egy átlagos fa kb.

 

A versenyen a beugró napi 1 tonna szén-dioxid kivonása a levegőből. Rövid és durva becslésem eredménye, hogy ehhez kb 7300 20 év körüli fára lenne szükség. Tehát valami sokkal sokkal hatékonyabb kell.

 

Jelenleg is vannak rá technológiák, hogy szén-dioxiodot vonjunk ki a levegőből [1], hiszen ez már azért jónéhány éve foglalkoztatja az emberiséget, a probléma, hogy egyik módszer sem kellően hatékony. Hatékony = sok szén-dioxidot von ki, kevés energiabefektetéssel.

 

Ez eszembe juttatott egy korábbi gondolatkísérletet, ami a világot elárasztó szemét felszámolásáról szól. Ideális esetben, a szeméttől úgy szabadulhatnánk meg, ha lenne egy gépezet, amibe bedobjuk a szemetet, és ő kis csomagokban kiadna egy kocka szenet, egy zacskó oxigén, egy zacskó héliumot, egy darab vasat, mindent elemi összetevőire bontana, és a tiszta elemi anyagokat szépen dobozolva vagy csomagolva adná át az ipar használatára.

 

Egy ilyen gépbe csak lapátolni kellene a szemetet és termelné az értékes, tökéletesen ujrahasznosított ipari nyersanyagot.

 

Első blikkre utópisztikusnak tűnhet egy ilyen gép gondolata. Azonban a helyzet az, hogy ilyen gépek léteznek. Úgy hívják őket, hogy tömegspektrométerek [2]. Nagy vonalakban úgy működik, hogy a zárt, légmentes térbe berakott anyagot ionizálják, azaz atomjaira tördelik (melyek elektromos töltéssel is rendelkeznek), majd egy megfelelő elektromos és mágneses mezőben a töltött atomok szétválaszthatók, ugyanis más-más irányba haladnak a térben. Szó szerint “szétválogatódnak”. A probléma az, hogy a tömegspektrometria nem szemétfeldolgozási folyamat, hanem fizikai-kémiai-analitikai módszer arra, hogy megállapítsák, hogy egy gyüszünyi valami pontosan miből áll. A tömegspektrometria nagyon nem hatékony, óriási energiákat kell bevetni, hogy a gyüszünyi anyagban lévő kémiai kötések felszabaduljanak, és aztán az atomok fajtájuknak megfelelően szétválogatásra kerüljenek. De működik, szerte a világban használnak tömegspektrométereket, csak nagyon messze van a hatékonysága attól, hogy szemetet dobjunk bele és szén meg vasdarabokat vegyünk ki belőle. Túl sok energia kellene hozzá. És annak vagyunk szűkében.

 

Pontosan úgy, mint a szén-dioxid kivonó technológiák esetében. Azok sem hatékonyak, léteznek, csak túl sok energiát (pénzt) kell belerakni, hogy 1 tonna szén-dioxidot kivonjanak a levegőből.

 

A hatékonyságot azonban két módon lehet növelni. Az egyik, amint Musk meghirdetett: érjük el, hogy ugyanolyan energiabefektetéssel (pénzzel), minél több szén-dioxidot vonjunk ki a levegőből. Ez egy teljesen fair megközelítés, és szuper lenne, ha valakik ezeket a technológiákat feltalálnák. De ha ezeket fel is találják, ha már tiszta a levegő, akkor nekiláthatunk a szemetet eltüntetni, amihez az kell, hogy hatékonyabban (kevesebb pénzből) tudjunk valamit kezdeni a szeméttel. Talán hasonló versenyek eredményeznek majd ilyen technológiákat is.

 

Van azonban egy másik lehetőség a hatékonyság növelésére: olcsóbbá kell tenni az energiát. Mind a szén-dioxid kivonásra, mind a szemét tökéletes újrahasznosítására van elméleti megoldás, csak nem hatékony, mert túl sok energiát (áramot = pénzt) kell belerakni. Ezek mind közel juthatnának a tényleges, skálázható, az emberiséget előrevivő megvalósításhoz, ha az energia szinte ingyen lenne.

 

Mitől várhatjuk az szinte ingyen energiát (=áramot)? Hát… nem a naperőművektől, és nem is a szélerőművektől, és egy kis fizikai vénával és utánaolvasással bárki beláthatja, hogy nem is valamely más, megújuló erőműből. A gond ezekkel a megújuló erőművekkel az, hogy vagy mechanikai energiát azaz mozgást alakítanak árammá (mondjuk a levegő vagy a víz mozgását), ami nagyon nagyon nem hatékony, vagy a napelemek esetén a fotovoltaikus effektust, azaz azt, hogy speciális anyagokban a napfény elektromos áramot gerjeszt. Előbbiek alkalmatlanságát jól jellemzi, hogy a szélmalmok kikoptak a divatból. Utóbbiak kapcsán az a fő gond, hogy a speciális anyag, amiben napfényből áram lesz, nos, az finoman szólva is veszélyes hulladékká válik, és ha a fél országot beborítanánk vele, az sem lenne elég, ha felhős az ég, nem beszélve arról, hogy hol nőne akkor a saláta a vegánoknak?

 

A megújuló energiaforrások idővel elegendőek lehetnek az emberiség vélt szükségleteinek kielégítésére, vélt szükséglet például a hűtő, a tv, a mosógép alkalmankénti bekapcsolása, meg persze a mobil feltöltése. Az emberiség valós energiaszükségletei azonban jelenlegi technológiai ismereteink szerint nagyságrendekkel nagyobbak, ha olyan céljaink vannak, mint a szén-dioxid kivonása az atmoszférából, vagy épp a szemét megfelelő újrafelhasználása.

 

A jelenleg ismert legnagyobb energiaforrás az atomokban, minden egyes atomban rejlő fizikai energia, az az energia vagy épp energiadeficit (!) ami összetartja, vagy egymástól külön tart két atommagot. Magyarul, az atomenergia.

 

Ha tényleg olyan célokat tűzünk ki, mint a szén-dioxid kivonása a légkörből, vagy mondjuk a globális szemét probléma, akkor csak az atomenergia felé fordulhatunk, hasadással (mint Paks2), vagy még inkább fúzióval, ami ugyanaz a folyamat, mint ami a Nap-ban játszódik le. Illusztrációként, a Nap elképzelhetetlen mennyiségű energiát termel, amelynek töredéke jut el a Föld bolygóra. Ennek töredéke mozgatja meg a levegőt, és ennek töredékét használja fel egy szélerőmű, illetve töredékét tudja felhasználni egy napelem. Gondoljuk csak el, mennyi energiát termelhetne egy pici Nap, ha megvalósulna a Föld felszínén! És ami a legfontosabb, szemben a klasszikus, hasadáson alapuló atomerőművekkel, a fúzió nem eredményez sugárzást!

 

A fúziós erőművek fejlesztése nagyon aktív kutatási terület, néhány fúziós reaktor nagyon kicsi, prototípus szinten már néha-néha működik. Kicsiben. Jelenleg még nem hatékonyak. A fejlesztésükhöz pénz kell. Nade! Ha a fúziós erőmű hatékonnyá válik, akkor minden más technológia, ami ma a túlságosan nagy energia (áram) felhasználás miatt nem hatékony, az rögtön mind hatékonnyá válik, ugyanis szinten ingyen lesz az áram.

 

Szóval a lényeg, hogy Elon most szerintem melléfogott. A fúziós erőművek megvalósítását kellene támogatni, és ha azok megvalósulnak, valószínűleg nagyon sok problémánk nagyon hamar megoldódik utána.

 

[1] https://www.vox.com/energy-and-environment/2019/9/4/20829431/climate-change-carbon-capture-utilization-sequestration-ccu-ccs#:~:text=There%20are%20many%20forms%20of,capture%20and%20sequestration%20(CCS).

[2] https://en.wikipedia.org/wiki/Mass_spectrometry

Oumuamua


 

2017 október 19-én egy Hawaii-i (hogy kell ezt írni?) csillagvizsgálóban megpillantották az első csillagközi objektumot a Naprendszerben. A felfedezés helyére utalva az Omaumau, Uomouamau, Oumuamua nevet kapta, amely azt jelenti ősi hawaii nyelven, hogy előörs, lévén az első csillagközi objektum. Hogy miért is ilyen nagy szám ez? Minden aszteroida, üstökös, bármi amit a fizikusok relatíve közelről megfigyelhettek eddig a Naprendszerben, az a Naprendszer része volt. Ez viszont kívülről jött, egy másik csillagrendszerből, vagy akár egy másik galaxisból. Volt is akkoriban egy kis visszhangja, hamar kiderült, hogy egészen furcsa alakja lehet, és a legtöbb grafikus egy szivar formájú valamiként vízionálta, amibe sokan űrhajót láttak. 

 

Nemrég egy eléggé neves csillagász, Avi Loeb (a Harvard csillagászati tanszékének vezetője, meg még vagy 15 másik intézmény tiszteletbeli és rendes tagja) kijött egy könyvvel, melynek címe “földönkívüli”, és épp erről az objektumról, illetve a körülötte kibontakozó kisebb tudományos zűrzavarról szól.

 

A könyvben olvasmányosan (1 darab képlet szerepel csak benne) tárgyalja, hogy miért gondolja azt, hogy ez az objektum mesterséges objektum is LEHETETT! Amit állít, az nem az, hogy földönkívüli intelligencia által létrehozott objektumról van szó, hanem, hogy jelenleg ez az egyetlen elmélet, amely az objektum minden sajátosságát meg tudja magyarázni, minden más elmélet a statisztikai lehetetlenség határvidékére sorolható természetes objektumokkal tudja megmagyarázni.

 

Nem akarom elspoilerezni, olvassa el mindenki, nem túl hosszú, ízelítőként: 

 

(spoiler alert!)

 

Az objektum letért a gravitáció törvényei által diktált pályáról a Nap közelében, és bár erre lehetnek természetes magyarázatok, ezeknek semmi jelét nem találták, pedig minden teleszkóp rá meredt.

 

(spoiler vége)

 

Nagyon érdekes azonban az, hogy nagyon sokkal többet nem hallhattunk róla. Ennek pedig az az oka, hogy a tudományos közösség Avi Loeb hipotézisét nem fogadta el. Egy olyan hipotézist, amely az egyetlen volt, ami az objektum minden furcsaságát megmagyarázta. Sajnos ez a jelenség nem egyedülálló, nagyon nem. “A mi a gubanc a fizikával?” című kötet már sok évvel korábban felvetette azt a problémát, amit valószínűleg a legtöbb kutató érzékelhet ha egyszer közel kerül hozzá: a tudománymaffiát.

 

Nagyon fennkölt dolog a tudomány szabadságáért küzdeni laikusként, csakhogy a tudomány már régen nem szabad. Belső bilincsek kötik. Eredeti ötlettel szinte lehetetlen bárhová jutni. És ennek oka nagyon egyszerű: a pénz. A tudományban van pénz. Rengeteg adót költenek el szerte a világon arra, hogy különböző kutatási projekteket támogassanak a kormányzatok. Ennek a menete a következő: egy kutató pályáz, a pályázatát kiértékelik, jó esetben kap néhány millió eurót, és megszabott indikátorokat, amelyeket teljesítenie kell, és akkor a projektjét a végén sikeresnek bírálják el, a pénz jó helyre ment, nem kell visszafizetni. Az indikátorok a legtöbb esetben tudományos publikációk. 10-20 oldalas cikkek, amelyek tudományos folyóiratokban jelennek meg a projekt eredményeiről. Így aztán a rutinos, kiégett, pénzéhes kisebbség olyan projektet választ, és olyan projekttel pályáz, amelyben garantáltan lesznek eredmények, és így cikkek. Ezek a projektek pedig jellemzően a legkisebb ellenállás irányába mennek. Valami marginális hozzájárulás valamihez aminek nincs nagy jelentősége, de az eredmény garantált. És ez a folyamat meglehetősen öngerjesztő. Ugyanis ha valaki végigcsinált egy ilyet, akkor a pénzből tudott maga köré embereket, fiatal kutatókat gyűjteni, akiknek az eredményei az ő renoméját öregbítették, ugyanis a tudományban a legtöbb esetben kilóra mérik le a kutatót, mondd meg hány cikked van, annyit érsz. És minél nagyobb a renomé, annál nagyobb a valószínűsége további pályázatok elnyerésének, amelyeknek szintén sikeresnek kell lenniük, hogy ne kelljen a pénzt visszafizetni, azaz továbbra is a legkisebb ellenállás felé kell mozdulni, és valami nem túl eredeti, de jól marketingelhető dolgot kapargatni. Jó példa erre a Barabási és a hálózatelméleti dolgai, ha valakit érdekelnek Barabási munkáinak tételes, tudományos igényességű, kvantitatív cáfolatai, a Wikipedia oldalán találhat egy csokornyi belőle [1]. Szóval minél több a pályázati pénz, annál több pályázati pénz jön, és annál nagyobbra lehet, sőt, kell fújni valami semmit. És ezért minden új és eredeti ötletet el kell nyomni, máskülönben nem jön több pénz. Ezért toporog nagyon sok tudományterület évtizedek óta, kivéve talán azokat, amelyek megkapják a megfelelő piaci visszacsatolást, leginkább az informatika.

 

Avi Loeb saját bevallása szerint is nagyon jó lehetőségekhez jutott eddigi élete során, és élt is velük. Nekem úgy tűnik, hogy ő most először szembesült azzal, hogy ha nem tagozódik be valaki a kialakult kutatói buborékok szövevényes pénznyelő hálójába, akkor hirtelen nagyon sok emberrel találja szemben magát. És ennek az az oka, amit részletesen ki is fejt, hogy ha csak hipotézis szinten elfogadjuk amit felfedeztek, az jelentősen átszervezné az asztrofizikát, új tudományágakat létrehozva, hogy felkészüljünk további, hasonló objektumok alaposabb vizsgálatára. 

 

Különösen tetszett az a gondolata, hogy ha csak hipotézis szinten elfogadjuk, hogy ez az objektum valami földönkívüli intelligencia által létrehozott mesterséges objektum volt, az alázatra kellene hogy tanítsa az emberiséget, és sokkal inkább összefogásra ösztönözni, mert az egész emberiségnek, a COVID-ot leszámítva, együttesen nem nagyon volt még mire készülnie, nem nagyon volt miért küzdenie, leszámítva sok, távolról nézve kicsinyes, lokális érdeket. Ha elfogadjuk, hogy valós esélye van annak, hogy nem vagyunk egyedül, akkor arra készülni kell, minden tekintetben, pont mint a filmekben.

 

Avi Loeb meggyőzött, hogy jót tenne az emberiségnek, ha kiderülne, hogy nem vagyunk egyedül. 

 

Az Oumaumau elment, sosem tudjuk meg, hogy mi volt, de a könyv itt maradt, ajánlom mindenkinek! Nem, nem kapok pénzt ezért. :)

 

https://www.libri.hu/konyv/avi_loeb.foldonkivuli.html

 

[1] https://en.wikipedia.org/wiki/Albert-L%C3%A1szl%C3%B3_Barab%C3%A1si

 

A boldogság biokémiája

 

Nemrég fejeztem be egy könyvet (Simon Sinek: A jó vezetők esznek utolsónak), és fantasztikusan érdekes dolgokat olvastam benne a társas kapcsolatok biológiai és hormonális hátteréről. Néhány dolognak kicsit jobban utánanéztem, és arra gondoltam, hogy összefoglalom két oldalban, hogy bennem is jobban rögzüljön a lényeg, és talán más is érdekesnek találja. Ami most jön, az nem a könyv kivonata, de olvassátok el azt is.

 

Mindenekelőtt lássuk, mik is azok a hormonok: olyan kémiai vegyületek, amelyek különböző, egymástól távoli szervek között valósítanak meg kommunikációt. Valamilyen inger hatására valahol termelődnek, eljutnak egy másik szervig, annak sejtjeiig, ott kapcsolódnak a sejt receptoraihoz, vagy akár be is jutnak magába a sejtbe, és serkentik, vagy épp gátolják a sejten belül bizonyos fehérjék szintézisét, ezzel felerősítve, vagy gátolva a sejtek működését, és a szerv bizonyos funkcióit.

 

A hormonok felfedezését Arnold Adolph Berthold-nak tulajdonítják, aki egészen elképesző módon, már 1849-ben kakasok heréit vette ki, tette a hasukba, transzplantálta másik kakasba (!), és megfigyelte, hogy mindegy, hogy hol vannak, de szükség van rájuk ahhoz, hogy nagy taraja legyen, agresszív legyen, és erőteljesen kukorékoljon. A heréket angolul “testes”-nek, hívják, és a vegyület, amelyet feltételezése szerint a herék termeltek, a tesztoszteron nevet kapta.

 

Kicsit mélyebben belegondolva, a hormonok szerepe zseniális. Ha ér bennünket valamilyen inger, tudat alatt, ősi beidegződések hatására reagál a szervezetünk úgy, hogy elkezd az ingernek megfelelő hormonokat termelni, amelyek aztán biokémiailag kifejtik a hatásukat és abba az irányba terelnek bennünket, úgy módosítják a viselkedésünket, hogy a sok százezer évnyi evolúció tapasztalatai alapján az a túléléshez leginkább megfelelő legyen. Voltak akik nem úgy reagáltak az ingerekre, ahogy mi tesszük most, nem olyan hormonok termelődtek vagy épp nem azt a reakciót váltották ki mint most, de ők kihaltak. A hormonális rendszer és az általa kiváltott ösztönös reakciók a legősibb túlélési stratégiák, amelyet mindannyian többé kevésbé változatlanul magunkban hordozunk.

 

Most kezd csak érdekessé válni! Van 4 darab boldogsághormon, ezek okozzák a boldogságérzetet: dopamin, oxitocin, szerotonin és endorfin. 

A hormonális szabályozó rendszerek azonban nem a bőség világában alakultak ki, hanem a szükség világában, ahol a túlélés minden nap kockán forgott. Más környezetben működtek és ösztönöztek bennünket tudat alatt a túlélés és saját jólétünk szerinti helyes cselekedetekre. A mai világban, ahol bőség van és nem szükség, ezek egyensúlya könnyen felborulhat, és az ösztöneink becsaphatnak bennünket. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy az eszünkre kell hallgatni hogy boldogok legyünk, mert az nem azért van, hogy boldoggá tegyen bennünket, hanem hogy problémákat oldjunk meg vele. Viszont ha a négy boldogsághormon egészséges egyensúlyban van, egyik sem válik dominánssá, akkor valószínűleg egy elégedett boldogságérzet keríthet hatalmába bárkit.

 

Ezért aztán talán hasznos tudni, hogy melyiknek mi a szerepe, mi váltja ki a termelését és mit vált ki túlzott jelenléte belőlünk. Ha ezekkel tisztában vagyunk, talán kicsit többször tudjuk elkerülni, hogy fejjel szaladjunk a falnak. Azt hiszem, hallgatni a szívünkre (az ösztöneinkre) akkor működik jól, ha a boldogságérzetet keltő hormonok legalább az egyensúly közelébe kerülnek. 

 

Az endorfin és a dopamin önző vegyületek, ők az egyéni túlélést serkentik, azokat a cselekedeteket jutalmazzák boldogságérzettel amelyek elengedhetetlenek a túléléshez. Legalábbis a szükség világában ezt jutalmazták. Nekik köszönhetően nem haltunk éhen és adtuk fel a fizikai küzdelmet a fáradtságtól. 

 

Az endorfin gyakorlatilag egy általunk termelt narkotikum, amely a fizikai fájdalmat eufória érzéssel fedi el. Endorfin termelődik félelemérzet esetén, hogy a túlélés érdekében növelje a fájdalomküszöbünket és csökkentse a félelmet, illetve a fizikai teljesítés egy határát átlépve is endorfin szabadul fel. Klasszikus példa a hosszútávfutók esete, akik testében a megfeszített munka hatására árad az endorfin és ettől élvezik azt, sőt, akár függővé is válhatnak. Persze ennek régen sokkal gyakorlatiasabb haszna volt. Az ősember nem volt különösebben erős állat, sem éles karma, sem hegyes foga, sem testi ereje nem volt kiemelkedő. Viszont rendelkezett egy különleges képességgel: tudott izzadni. Meglepő, de a legtöbb állat nem tud. Így aztán hogy élelemhez jusson, az volt a dolga, hogy szép lassan kocogjon a gazella után. A gazella meglátta és elszaladt, de nagyon messzire nem jutott, 2-3 km-t tett meg, és mivel nem tudott izzadni, meg kellett állnia pihenni, hogy lehűtse a testét. Az ősemberek kis csoportja olvasta a nyomokat és kitartóan kocogott a nyomában. A gazella újra elszaladt, de megint nem jutott nagyon messzire. És harmadszor, vagy negyedszer már képtelen volt felállni, mert nem a kitartó futásra lett tervezve. Ezzel szemben az ember a kitartó futásra fejlődött. (Erről szól a zseniális Futni születtünk című könyv.) És hogy ne adja fel az ősember a futást miután ő is a fizikai teljesítőképessége határára kerül, boldogságérzet tölti el a fájdalom helyett hála az endorfinnak, így véghez tudja vinni célját. Endorfin termelődik továbbá kapszaicin hatására, mikor az ember legyűri a fájdalmasan csípős kaját, de egy pont után a nevetés is endorfint termel, nem lehet egyszerre nevetni és félni, ezért nehéz időkben jó a nevetés.

 

A dopamin egy bestia. Az önjutalmazás hormona. A dopamin okozza a jó érzést, amikor megtalálunk valamit, amit kerestünk, vagy elvégzünk valami lényegeset. A dopamin felelős az elégedettség érzetéért, miután megoldottunk egy fontos feladatot, vagy csak egy lépéssel közelebb kerültünk a célunkhoz. A jól végzett munka öröme. Az ősember legfőbb célja a következő adag élelem megszerzése volt. Ez nem ment volna, ha fókuszálatlan marad. A természet tett róla, hogy ne hanyagolja el az evést, az evés is dopamint termel, és függővé vált a jóllakottság hatására előálló jóérzéstől. Dopamin szabadult fel amikor végül elejtette a gazellát, sőt, minden alkalommal amikor a nyomolvasás után sikerült újra megpillantania és tudta, hogy egy lépéssel közelebb van a célhoz, vagy amikor sikerült leszednie a legérettebb gyümölcsöt a fa tetejéről, vagy épp hosszú keresgélés után talált egy ehető gyökeret, és dopamin szabadult fel amikor ezeket elfogyasztotta és áradt a boldogság. Egy ideig. Egy rövid ideig. És már indult is a következő adag keresésére, hogy újra átélje az elégedett boldogság érzését amikor elfogyasztja. Céljaink felé tett lépéseink során újabb és újabb dopaminlöketet kapunk testünktől, hogy folytassuk. Minél nagyobb a cél, annál nagyobb a dopaminadag. Mindez azonban az ősidőkben működött nagyon jól és motivált. A szükség világában. A bőség világában azonban borzasztóan veszélyes hatása van: függőséget okoz. Minden függőség alapja a dopamin. A dopamin jó érzéssel, boldogsággal tölt el ha megtörténik amit akarsz, eléred a célod, elfogyasztod amit akartál. És ezt az agy és a test újra át akarja élni. Ezért ismétlésre ösztönöz. Minden függőség az alkoholtól a drogokon át a cigiig, a vásárlástól a facebook like-ok gyüjtéséig úgy működik, hogy egyszer megteszi az ember, dopamin szabadul fel, az agy ráharap és újra és újra akarja, ismétlésre ösztönöz. Minden függőség mögött a felszabaduló dopamintól való függőség áll. A mai világban, ahol nem a napi túlélés a tét, a jó érzések ismétlésre ösztönző önmegerősítése nagyon becsapós tud lenni. Ez nem azt jelenti, hogy a dopamin rossz, de jó tudni róla, hogy mi adja. Ha kitűzünk egy nagy célt magunk elé és minden nap teszünk egy pici lépést, az ugyanúgy dopamint szabadít fel, és ugyanúgy függőséget okoz, csak ebben az esetben nem káros.

 

Ezek voltak eddig az önző vegyületek, amelyek boldogságot adnak, de nem nagyon törődnek másokkal, saját magunk boldogságát váltják ki saját magunk számára. Van azonban két önzetlen boldogsághormon is. És ezek szuperfontosak, ezek nélkül ugyanis teljesen érzéketlen élvhajhász individuumok volnánk, és nem emberek.

 

Örök frázis: társas lények vagyunk. És tényleg: ha nem alkalmazkodtunk volna a törzsi élethez, nem működtünk együtt egymással, régen kihaltunk volna, mert nem vagyunk erősebbek, mint az állatok voltak, amelyeket megettünk vagy épp ránk vadásztak. Ezért az evolúció adott nekünk két további boldogsághormont, ami a társas együttműködést jutalmazza boldogsággal.

 

A szerotonin a vezetés vegyülete. A szerotonin felelős a büszkeség érzéséért, amelyet akkor tapasztalunk, ha mások kedvelnek vagy elismernek minket, és ez kétirányú: egy jó vezetőt elismernek azok akiket vezet, és ezért az érzésért ő képes még több áldozatot hozni, azok pedig akiket valamilyen formában vezetnek, és elvárásokat támasztanak velük szemben, ők ugyanezt érzik, ha sikerül teljesíteniük az elvárásokat és megbirkózni a rájuk bízott feladattal. Erősnek és magabiztosnak érezzük magunkat tőle, olyannak, aki kész bármivel szembeszállni. A szerotonin gyakorlatilag implikálja a vágyat arra, hogy valaki vezessen és irányt mutasson, és mi is ezt tegyük másokkal. A hierarchia hormona. És most jön a legjobb rész. Pontosan azért vannak díjátadó ceremóniák, diplomaosztó ünnepségek, és hasonlók, mert abban a pillanatban, hogy a végzős diák kézbe veszi a diplomáját és érzi az ereiben áradni a szerotonint, a nézőtéren ülő szüleinek is jut belőle egy löket, ugyanazt a büszkeséget érzik, mert ők tették ezt lehetővé, ők segítették ide. Ezért sokkal jobb a 42 km-es maratoni távot egy szervezett eseményen lefutni, ahol a család, és barátok szurkolnak, semmint egyedül egy hétvégén valahol a városban. Utóbbi esetben bár érezzük az endorfin és dopamin tüzijátékot, a szerotonin elmarad, mert mások nem látják és nem ismerik el a munkánkat. A vezetőt a szerotonin azok szolgálatára buzdítja, akik tőle függenek, mert érezni akarja az elismerésüket, míg beosztottakat, arra, hogy kivívják az elismerést kemény munkával és büszkék lehessenek rájuk. És ezek eredményeként a csoport alfája az lesz, akit a többség elismer, aki időt és energiát nem sajnálva a legtöbbet segít másoknak.

 

Az oxitocin a barátság, a szerelem és a mély bizalom vegyülete. Hatására érezzük jól magunkat a legjobb barátaink vagy bizalmas kollégáink körében. Az oxitocin okozza a pillangókat a hasunkban, de a túléléshez is elengedhetetlen. Oxitocin híján nem akarnánk nagylelkű tetteket véghez vinni, nem lenne empátia, nem tudnánk szoros bizalmi és baráti kapcsolatokat ápolni, nem volna senki, akire számíthatunk a bajban. Emiatt érezzük az emberi kötődéseket és vágyunk szívesen azok társaságába, akiket szeretünk. Az oxitocin tesz bennünket szociális lénnyé. Az oxitocin az a vegyület, amely hatására meg tudjuk határozni, mennyire engedhetjük meg magunknak, hogy sebezhetők legyünk. Olyan, mint egy társadalmi iránytű, amely segít eligazodni abban, mikor nyílhatunk meg bizalommal és mikor zárkózzunk be. Míg a dopamin azonnali kielégülést nyújt, az oxitocin hosszú távon hat. Minél több időt töltünk valakivel, annál inkább készen állunk kiszolgáltatni magunkat neki. Ahogy megtanulunk bízni benne, és cserébe mi is elnyerjük a bizalmát, egyre jobban áramlik az oxitocin. Idővel, mintegy varázsütésre, egyszer csak rájövünk, hogy mélyen kötődünk az illetőhöz. A dopaminfröccs őrült izgalmát és spontaneitását felváltja egy nyugodtabb, szilárdabb, hosszú távú, oxitocinalapú kapcsolódás, amely sokkal értékesebb állapot, ha olyasvalakire van szükségünk, akiről tudjuk, hogy segít nekünk, és megvéd amikor elgyengülünk. Ezért fontos, hogy a szeretett emberekkel minőségi időt töltsünk együtt, programokat szervezzünk, közös élményeket gyűjtsünk. Ha ez buta materiális okok miatt elmarad, csökken az oxitocin, gyengül a kapocs és a dopamin meg a szerotonin veszi át az irányítást. Lelkünk mélyén csordában élő állatok vagyunk: természettől fogva akkor érezzük jól magunkat, ha egy csoporthoz tartozunk. Agyunk úgy van huzalozva, hogy oxitocint termel, amikor a mieink között vagyunk, és kortizolt - a szorongás hormont, amikor magányosnak és sebezhetőnek érezzük magunkat. A hozzánk hasonlók társaságában úgy érezzük, odatartozunk és biztonságban vagyunk, a csoport részévé válunk és nem szorongunk többé attól, hogy a veszélyes periférián kell élnünk. Kevés érzésre vágyik jobban egy emberi lény, mint arra, hogy tartozzon valahová. És a szerotoninhoz hasonlóan, oxitocin nem csak annak jut, aki jót tesz valakivel, hanem annak is, aki szemtanúja volt. Ilyen erővel bír az oxitocin: ténylegesen jobb emberré tesz minket. Minél több jót cselekszünk, annál többre vágyunk. A testi érintkezés is kiváltja az oxitocint. Ölelés, kézfogás, a pacsi a sportolók között. Az oxitocin varázslatos dolog, ott van a bizalom és a hűség hátterében és jó érzéssel tölt el és arra ösztönöz, hogy jót tegyünk másokkal. A természet azon munkálkodik, hogy a nagylelkű emberek génjei fennmaradjanak. Az oxitocin hosszabb élethez segít, felpörgeti az immunrendszert, fejleszti a problémamegoldó képességet és ellenállóbbá tesz a dopamin függőséget okozó hatásával szemben. 

 

És mindezek után van az antihős: a kortizol, a szorongásért felelős hormon, amit a stressz vált ki, és ami a boldogsághormonok ellen dolgozik. Növeli a vércukorszintet, hogy legyen energiánk reagálni, menekülni, és gyengíti az immunrendszert, hogy ne használja fel a vércukrot a gyulladások kezelésére, mert a globális, mechanikai, fizikai túlélés a fő cél, a gyulladás ráér. A stresszt pedig a mai világban a megoldatlan problémák váltják ki. Szóval ne legyenek megoldatlan problémáink, vagy engedjük el, vagy törekedjünk a megoldásra, de semmiképp se fojtsunk magunkba problémákat, mert az biológiailag lesz rossz nekünk.

 

A könyv egy része arról szólt, hogy a boldogsághormonok működésének tudatában mitől lesz jó, hogyan tehetünk jóvá egy munkahelyet. De mivel nincs több boldogsághormon, úgy érzem, hogy a fenti tanulságok kiterjeszthetők a munkán kívüli világra, sőt, talán az egész életre.

 

A tanulság:

  1. Sportolj keményen (és egyél sok csípőset), hogy áradjon az endorfin.
  2. Tűzz ki nagy célokat, és tegyél lépéseket feléjük minden nap, ebből szerezz dopamint, és ne egészségtelen függőségekből (a legtöbb örömben akkor lehet részed az életben, ha sokáig élsz, szóval légy egészséges). Ha nem tudod, mit kezdj az életeddel, ha nincsenek céljaid, nem jön a dopamin. Találj célokat.
  3. Találd meg azt az élethelyzetet, amelyben vagy Te vezetsz másokat, vagy van egy jó vezetőd. Ettől jön majd a szerotonin, mások elismerésétől, legyen az a vezetőd, vagy legyenek azok akiket Te vezetsz. Találj egy olyan munkát ahol ez megvalósul.
  4. A legnehezebb ugyanakkor az oxitocin… megtalálni a hozzád hasonlókat, a közösségeket, amelyek a csoporthoz tartozás érzését keltik, megtalálni azokat az embereket akikben megbízhatsz. Ami számomra biztosnak tűnik, az az, hogy a kommunikáció elengedhetetlen. Beszélni kell. Beszélni a világ dolgairól, magadról, hülyeségekről, a problémákról, az örömökről. Ha magunkba fojtjuk a gondolatainkat és problémáinkat, az állandó stressz, ami kortizolt termel, és gyengévé tesz. Vagy beszéljetek a problémákról és oldjátok meg őket, vagy engedjétek el, de ne tartsátok magatokban. És legyetek beszédesek, hetykék, pörgék, nyitottak, mondjátok el másoknak ha bánt valami, ne zárjatok magatokba semmit, mert úgy sosem derül ki, hogy ki mással eveztek egy csónakban, nem alakul ki a sorsközösség és nem találnak rátok azok a csoportok amelyekhez tartoztok.

 

Azt hiszem ezek mindegyikére szükségünk van, hogy igazán boldognak és teljesnek érezzük magunkat, és a legfőbb üzenet az, hogy tenni kell értük. Ha csak várjuk, hogy majd jobb lesz, hát igazán jobb nem lesz. Lehet, hogy egyik-másik vegyület idővel át-átveszi az irányítást és úgy érezzük, hogy változott valami, de a fentiek mindegyike erőfeszítéseket kíván. Tenni kell érte. Nem biztos, hogy elérjük a célt, hogy hamar megtaláljuk azokat az embereket, akik a szerotonin vagy oxitocint szintet csúcsra járatják, de mindebben óriási a saját felelősségünk, mert mindkettőért tenni kell, akkor is, ha az a komfortzónán kívül esik.



Az igazi közalkalmazotti életpálya modell

Niall Ferguson, az elismert brit gazdaságtörténész szerint a nyugati világ felemelkedésének egyik alappillére az volt, hogy Európát sok egymással versengő nemzetállam alkotta, és ezek gazdasági és hatalmi versengése vezetett számtalan innovációhoz [1] (modern bankrendszer, papírpénz, szövőgép, sajt!), amely elhozta a felvilágosodás korát és elindította az ipari forradalmat. Ennek köszönhető, hogy a nyugati világ elhaladt a korábban technológiai és fejlettségi előnyben lévő, de verseny nélküli totális hatalmaktól, mint amilyen például Kína volt. Ez a felfelé ívelő pálya nagyjából az 1600-as évek közepétől az 1900-as évek közepéig tartott, innentől a felemelkedéshez szükséges további faktorok megingása miatt a nyugati világ gazdasági és társadalmi válság felé sodródik. De ez egy másik történet.

 

A felvilágosodás óta a verseny a nyugati gazdaság és az általunk megszokott kapitalista berendezkedés alapja. “A verseny kreativitást szül” (Dr. House), és arra ösztönzi a résztvevőket, hogy minél hatékonyabban, minél jobban végezzék munkájukat, aki tehetségesebb, alkalmasabb, kitartóbb, azt megjutalmazza, aki kevésbé tehetséges vagy kevésbé kitartó, azt megbünteti a verseny, de összességében előrehalad a világ és van fejlődés, és az erőforrások, a lehetőségek leginkább a legrátermettebbek kezében összpontosulnak, akik a legtöbbet tudják előrelendíteni a dolgokat, feltéve, hogy nem korrupt a rendszer.

 

Az alábbiak arról szólnak, hogy hogyan lehetne a versenyt becsatolni a közszférába, mégis megtartva annak szociális jellegét.

 

Sehol a nyugati világban nem teljesen szabad a verseny és a kapitalizmus, és ez így van jól, ugyanis szociális lények vagyunk, szolidaritást kell vállalni a társadalom többi tagjával, azokkal, akik saját vagy mások hibájából olyan helyzetbe kerülnek, hogy nem tudnak vagy nem képesek részt venni a versenyben. Hiszen “tragédiák történnek és irgalmasságra van szükség” (Pilinszky), többek között ezért is adózunk, és ezért van az, hogy nagyon sok alapvető szolgáltatást az állam biztosít, hogy az mindenki számára, egyéni lehetőségektől függetlenül elérhető legyen, és megvalósuljon az egész társadalomra kiterjedő szolidáris és szociális védőháló, a lehetőségekhez mérten mindenki nagyjából ugyanolyan esélyekkel induljon az életben, legalábbis a legalapvetőbb dolgokban, mint például biztonság, oktatás, egészségügy. Ideális esetben. 

 

Biztosan számtalan kivétel van, nem igazán van rálátásom, de a közalkalmazottak általánosságban azok, akik ezekben az állam által biztosított ágazatokban dolgoznak, például tanárok, orvosok, rendőrök, közigazgatási szakemberek. 

 

Nagyon fontos, hogy a közalkalmazottak a közalkalmazotti bértáblák szerint kapják a fizetésüket, melyek általánosak az egész országra. Egy egyetemi tanársegédnek például ugyanannyi az alapfizetése Budapesten, mint Nyíregyházán, pedig a költségeik nagyon különbözőek. További fontos dolog, hogy a bértáblák elsősorban az életkort, a szakmában lehúzott évek számát, és a vállalt plusz munkákat díjazzák, és minimálisan veszik csak figyelembe az egyéni rátermettséget vagy az elvégzett munka kiemelkedő vagy éppen kritikán aluli minőségét. A jelenlegi közalkalmazotti bérezés tehát gyakorlatilag semmi olyat nem vesz figyelembe, amit a versenyszféra díjaz, és csak azon alapszik, amire a versenyszféra magasról tesz.



És ez egy óriási kontraszt, nagyon fontos következményekkel. 

 

Nade, kanyarodjunk vissza egy pillanatra még a szociális alapszolgáltatásokhoz. A különböző országok a saját szokásaik, igényeik, lehetőségeik szerint biztosítják az alapszolgáltatásokat, vagy azok egy részét az állampolgáraiknak. Nálunk például ingyenes az egészségügyi ellátás és az oktatás, sok nálunk fejlettebb ország (például az USA) viszont nem tudja vagy nem akarja ezeket a szolgáltatásokat (teljesen) ingyen adni, mert nincs rá kapacitása, vagy a minőség rovására menne. Számtalan hollywoodi filmben jelent motivációt a jóindulatú de zsiványságra készülő főhősnek, hogy a gyerekét egyetemre tudja küldeni, ezért most bankot kell rabolni, autót lopni, vagy bevállalni valami hasonló csibészséget. És nem a kiugró zsebpénz, hanem a tandíj miatt.

 

És meg is érkeztünk a fő témához, a szociális szolidaritáson alapuló alapszolgáltatások alacsony színvonala és az innovációt és minőséget biztosító versenyszféra ellentétéhez, melynek számtalan vetületével szembesülhetünk nap mint nap. Néhány gyakran felmerülő kérdés:

  1. “Miért olyan alacsony az egészségügy színvonala, miért olyan lepukkantak az állami kórházak?” - Mert nem futja rá az adóból, hogy olyan körülményeket biztosítsanak mindenhol, mint amelyek a magánrendelőkben, vagy olyan nyugati országokban találhatók, ahol az egészségügy fizetős. 
  2. “Miért nem kapnak magasabb fizetést az orvosok, hogy ne menjenek külföldre?” - Mert közalkalmazottak, közalkalmazotti bértábla szerinti fizetéssel. Abból a fizetésből, amiből egy vidéki orvos eléldegél, egy fővárosi már nem tud, és elmegy. És nincs rá pénz, hogy mindenkinek mindenhol emeljenek, és nem lehet regionálisan diszkriminálni.
  3. “Miért romlik az oktatás színvonala?” - Mert ha valaki tehetséges egy területen, egyre ritkábban megy tanárnak, hiszen ugyanazzal az érdeklődéssel, ugyanazon, vagy hasonló szakterületen, a versenyszférában kétszer-háromszor annyit kereshet.
  4. “Miért nem kapnak a pedagógusok magasabb fizetést?” - Csak úgy, mint eddig - közalkalmazottak, közalkalmazotti bértábla szerinti fizetéssel. És amúgy sincs rá pénz, hogy mindenkinek mindenhol a versenyszféra szintjéig emeljék a fizetését. Épp azért, mert a versenyszférában is tehetség alapon keresnek jól sokan, viszont a közszférában a  jó tanárnak ugyanazt a fizetést kell adni, mint a kevésbé jónak, mert nincs visszacsatolás, nincs mérőszám, tanár-tanár, közalkalmazott-közalkalmazott...
  5. Lehetne még sorolni, más területeket említeni, de itt abbahagyom, a egészségügy és az oktatás kellően jó példák lesznek a továbbiakban.

 

A probléma tehát az, hogy szűkösek a lehetőségek, az állam (mindenkori kormánytól függetlenül) próbál minél több mindent ingyen nyújtani, és ez szükségképpen a minőség rovására megy. És mivel minden közalkalmazott egy kalap alá esik, az ügyesek és tehetségesek, és a gyengék és tehetségtelenek is, az általános fizetésemelések, mindenkinek, az egyéni teljesítményétől függetlenül, kivitelezhetetlenek. Hiányzik a visszacsatolás.

 

És pont ezért hagyják el sokan, vagy eleve nem gondolnak ezekre a pályákra. Nincs visszacsatolás, és nincs benne pénz. Nem tud a tehetséges kiemelkedni, és a tehetségtelen kiesni. Mindenki a közalkalmazotti bértábla szerint halad az életben. És pontosan ez a baj. A visszacsatolás hiánya, a verseny hiánya.

 

Rá is térek rögtön az ötletre, ami igazi életpálya modellt kínálhat ezeken a közalkalmazotti területeken. A konkrét számok csak illusztrációk, valószínűleg sok részletet nem veszek figyelembe és sokat egyszerűsítek, de a koncepciót helyesnek érzem. Kicsit lentebb a konkrét számokra is vetünk egy pillantást.

 

A jelenlegi adórendszerben a személyi jövedelemadó (SZJA) 2%-át lehet felajánlani szervezeteknek, és jól tudjuk, hogy ez nagyon fontos a megcélzott szervezeteknek, hirdetik is úton-útfélen: 1% jótékony célra, valamilyen alapítványnak, 1% pedig egy egyháznak. Ha valaki nem él ezek egyikével sem, akkor az a 2% megy az államnak. 

 

Szóóóval, a gondolat a következő. Vegyük az SZJA-nak további 2-3-4%-át. Ami legyen felajánlható. Közalkalmazottaknak. 2021 informatikája ezt már bőven lehetővé teszi. Lehessen felajánlani 1%-ot annak a tanárnak, aki a legnagyobb hatással volt rád, és pályára állított, 1%-ot annak az orvosnak akinek a leghálásabb vagy, és akár további 1%-ot annak a rendőrnek, aki jókor volt jó helyen és még segítőkész is volt, és akár további 1%-ot annak az államigazgatási alkalmazottnak, aki különösen segítőkész volt veled, például ha autónepper vagy és jó fej volt az autóátírásos néni az okmányirodában, akkor neki. Vége.

 

Előnyök:

  1. Igazi visszacsatolás.  - Minél jobb valaki a munkájában, annál többen lesznek hálásak neki, és annál több 1%-ra, így annál nagyobb év végi bónuszra számíthat. Aki nem alkalmas, kihullik, és önként elhagyja  a szakmát, mert tudja, hogy nem számíthat többre.
  2. Igazi életpályamodell. - Minél régebben van valaki a szakmájában, annál többen lesznek hálásak neki, így annál nagyobb bónuszra számíthat.
  3. Regionális visszacsatolás. - Minél fejlettebb területen dolgozik valaki, annál nagyobb fizetésekből kapja az 1%-okat, azaz egy budapesti tanár a budapesti életszínvonalnak megfelelő bónuszt kap, egy vidéki a vidékinek megfelelőt.
  4. Egészséges dinamika. - A nehéz tantárgyakat és azt tanító tanárokat kevesen szeretik, de ők aztán majd annál többet keresnek. A nagyobb orvosi beavatkozásokból kevesebb végezhető, de ha az sikeres, azért valószínűleg hálásabbak is a páciensek, mint egy anyajegy eltávolításért. Szóval valahogy az a benyomásom, hogy minden egyenetlenség szépen kisimul, ha egy közalkalmazott kevesebb ügyféllel találkozik, rájuk nagyobb figyelmet tud szánni, vagy fontosabb az ügy, és ezért ők lehetnek elkötelezettebbek.

 

Hátrányok:

  1. Csökken az államháztartás bevétele. Nyilvánvaló, hogy további adó százalékok felajánlásával kevesebb pénz jut az államnak. Hogy mennyivel több vagy kevesebb, ez a konkrét számok kérdése, de talán nem döntené pusztulásba az országot 1-2 további százalék felajánlása (lásd lentebb).
  2. Nagyon sokan vannak a közalkalmazotti szférában, akik nem találkoznak ügyfelekkel, de nagyon fontos háttérmunkát, vagy vezetői munkát végeznek. Hogy ők se maradjanak ki a jóból, ők automatikusan megkaphatnák az alájuk beosztottak bónuszának egy bizonyos százalékát, vagy valami ilyesmi. Szóval ez sem feltétlenül hátrány, csak jól ki kell találni.

 

Mindez persze csak gondolatkísérlet, de a technológia bőven megvan hozzá, hogy bárki bekattintgassa, hogy hány százalékot melyik tanárának vagy orvosának szeretne felajánlani. Lássunk néhány konkrét számot, hogy mit jelentene az SZJA-ból egy további százalék felajánlása az államnak és az érintetteknek.

 

Személyi jövedelemadóból a 2020-ra előirányzott állami bevétel 2 608 900 millió forint [2]. Azaz 2609 milliárd forint. Ennek 1%-a, aminek a bónuszként történő elosztásáról szó van, 26 milliárd forint. Az összes előirányzott állami bevétel 14 522 857 millió, azaz 14 522 milliárd forint. Ez egy 0.17%-os csökkenést eredményezne az államháztartásban, ami elég csekély, ettől nagyságrendekkel többet veszítünk az euróban folyósított bevételek átváltásán, ha az árfolyam rossz irányba mozdul el. Lássuk, ha a pedagógusoknál maradunk, mennyi jutna ebből átlagosan egy főnek. Magyarországon 2019-ben nagyjából 120 000 pedagógus dolgozott (óvodától gimnáziumig) a KSH szerint [3]. Azaz, egy főre átlagosan egy 216 000 forintos bónusz várna év végén. Ez egy átlagos szám. Egy pályája elején álló pedagógus ettől kevesebbet kapna átlagosan, mondjuk 100 ezret, egy több osztályt végigvitt és a hallgatói által imádott nyugdíj közeli pedagógus pedig akár 1-2 millió forintot is kaphatna, ami az éves fizetéséhez mérhető nagyságrendű. Ezek persze átlagok, és naiv becslések. Hogy ez bruttó, vagy nettó legyen, hogy 1%-ot lehessen a pedagógusoknak felajánlani, vagy 2%-ot, vagy hogy az egy intézménybe befolyó bónuszokból milyen arányban részesüljön a vezetőség, aki kevesebb órát tart, vagy a titkárság, aki egyáltalán nem tart órát, de mégis nélkülözhetetlen, az lehet társadalmi egyeztetés tárgya. Viszont a koncepció teljesen hasonlóan alkalmazható orvosokra, rendőrökre, és közalkalmazottakra úgy általában.

 

Nem hálapénz, hanem elismerés. Teljesítmény alapon. A közszférában. A versenyszférából.

 

Mindez egy gondolatkísérlet csak. Nem vagyok sem közgazdász, sem a közalkalmazotti szféra szakértője. De biztos vagyok benne, hogy sokan örülnének az adóm 1%-ának, és én nem is sajnálnám. 

 

Ha megosztjátok, lehet, hogy eljut a dolog valakihez, aki pontról pontra megcáfol, vagy valakihez, aki lát benne fantáziát, és talán elindulhat valami.

 

Egysoros kommentekben érkező cáfolatok nem tudnak megalapozottabbak lenni, mint a fentebb írtak, úgyhogy ha valaki kihívást érez, hogy a fentiekben foglaltakat megpróbálja kikezdeni, legalább hivatkozzon már valamit légyszi, hogy egy kicsit komolyan vehető legyen.

 

Légyszilégyszi, kerüljük a stadionozást, hogy azért rossz az egészségügy, meg az oktatás, az összes stadion ára együttesen aprópénz ahhoz képest, amibe az egészségügy kerül évente (2015-ben 2500 milliárd forint ment egészségügyre, az összes stadion az elmúlt 10 évből a 100-200 milliárd forint összesen [4]). Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne jobb az egészségügy itthon, azt viszont fontos látni, hogy az, hogy mindenki ugyanazt kapja, alacsonyan tartja a minőséget, mert a világ összes pénze nem lenne elég arra, hogy mindenki a legmodernebb, sorban állás nélküli kórházi ellátást kapja. 

 

És légyszilégyszi, ne akadjunk fenn az egyházakon meg az opcionálisan megkapott 1%-ukon sem. A már említett Niall Ferguson részletesen foglalkozik vele és nehezen kikezdhető a levezetése, hogy az egyházak pont olyan fontos szerepet töltöttek be a nyugati világ felemelkedésében, mint a verseny, és a jelenlegi problémákat többek között épp az egyházi alapokon nyugvó protestáns munkamorál megingása okozza, amely egészséges mértékű spórolás helyett fesztiválozásra, repülgetésre, plázázásra, egyszóval költekezésre ösztönöz, és ne legyen kétségünk, hogy 10 forintból 9, amit ezekre költünk, előbb vagy utóbb Kínába meg egyéb keleti országokba fog megérkezni, ahol a társadalom túlnyomó többsége sokkal kevésbé globalizált, továbbra is egészséges módon spórol, felhalmoz… hát… próbáltam kerülni a szót… de legyen… illiberálisabban él, ebből aztán tud lenni bankbetét, meg hitel (ami már Széchenyi szerint is elég fontos volt), meg pörgő gazdaság… itt meg kiszolgáltatottság... és Kínában is van egyház, csak kommunista pártnak hívják, viszont ennek a klasszikus egyházakkal történő pro-kontra összehasonlítása egy másik történet...

 

[1] Niall Ferguson - Civilizáció

[2] https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qse006i.html

[3] https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_zoi010b.html

[4] https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/stattukor/eukiadasok1015.pdf






Zöldborsó főzelék hagymás szalonnás rántással, sült virslivel

Mai challenge: első zöldborsó főzelék, és első rántás. 

Az arányokat nagyjából a https://www.nosalty.hu/recept/zoldborsofozelek-viciko-konyhajabol receptben foglaltak szerint lőttem be. Úgy gondoltam viszont, hogy rögtön felturbózom a dolgot, és hagymás szalonnás rántást csinálok, ami lehet, hogy nem is létezik, és ha tényleg nem, az nem biztos, hogy véletlen.

Az előkészületek szuperegyszerűek voltak:

img_20201212_134523.jpg

Az első képések is, fő a borsó, pirul a hagyma meg a szalonna:

img_20201212_134921.jpg

 

Majd jött a liszt, azaz búzadara:

img_20201212_135309.jpg

 

És itt kezdődtek a nehézségek, ugyanis hiába kavargattam, semmi sem történt, a dara nem barnult, nem csomósodott, pedig azt nagyon vártam, hogy tudjam, jó úton járok. Majd jött egy kis főzőlé a borsóról, és akkor aztán megdöbbentően felgyorsultak az események, minden kifehéredett, majd besárgult, áttetszőből nem áttetszővé vált... nagyon durva! Aztán tejjel felöntve kezdett ismerős kinézete lenni:

 

img_20201212_135704.jpg

 

Rá az egész a borsóra, virsli a serpenyőbe:

 

img_20201212_140121.jpg

 

Na, ha valamit megtanultam, az az, hogy a virslit NEM így kell sütni, ugyanis a virsli vizet enged magából, ami nem jó ha találkozik a sercegő olajjal, így a virsli sütést mikróban fejeztem be.

 

A végeredmény:

img_20201212_140735.jpg

A kinézete határozottan zöldborsófőzelék. az állaga is. Az illata viszont azonosíthatatlan. Kicsit mélyebbre ásva: az íze egész jó, érzik rajta a füstölt szalonna, talán az illatában is az a becsapós, totál ehető, viszont vannak benne kis pufi fehér szemcsék, azt hiszem ez nem a csomósodás állapota, hanem nem állt össze a rántás. A receptben foglaltakhoz képest talán kicsit több liszt kellene. Vagy a szalonnából kisülő zsír volt túl sok az olajjal együtt. Mindenesetre a hagymás szalonnás rántás koncepcionálisan működni látszik, viszont finomítani kell még rajta. :)

Családfakutatás fotelből

Nem mondom, hogy mindenki, de előbb-utóbb valószínűleg sokan eljátszanak a gondolattal, hogy vajon honnan származnak, csörgedezik-e Árpádházi, orosz, német, tatár, kun vagy éppen török vér az ereikben, vannak-e felvidéki, vajdasági, kárpátaljai vagy éppen erdélyi felmenőik. Általános iskolában persze legtöbben belefutnak a családfakészítés házifeladatába, és szerencsés esetben a nagyszülők/szülők emlékeznek 2-3 generációnyi felmenőre ami alapján a házi kipipálható. (Ha ez kéznél vagy fejben van, az jól fog jönni az alábbiakban.) Mivel azonban a felmenők száma generációnként duplázódik, elég meglepő lenne, ha különösebb erőfeszítések nélkül bárki fel tudná sorolni az összes felmenőjét mondjuk a szépszülőkkel bezárólag, ami összesen 62 név.

 A klasszikus családfakutatás sok időt (vagy pénzt) felemésztő vállalkozás, hiszen levéltárakat/irattárakat kell látogatni, vidéki plébániákat felkeresni s a dohos anyakönyvet lapozgatni órákon át, míg az ember rá nem bukkan egy-egy ismerős névre aki születési éve és lakhelye alapján potenciálisan a felmenői közül való. Alternatív módon fel lehet kérni hivatásos történészeket, akik ismerik az irattárazás csínját-bínját, és némi ellendíjazásért cserébe ösztöneik segítségével jóval hamarabb, és feltehetőleg több információt tudnak szerezni mint a hobbista családfakutató. Ugyanakkor ez utóbbi megközelítés alkalmazásával kétséget kizáróan kisebb dózishoz jut az ember a felfedezés öröméből.

Régen játszok a gondolattal, hogy átlapozzam szülőfalum, illetve nagyszüleim szülőhelyeinek anyakönyveit, de idő hiányában ez csak terv maradt. Néhány hónapja aztán úgy döntöttem, hogy rászánok egy kávényi időt és megnézem, hogy elérhetők-e online történelmi dokumentumok, anyakönyvek, házassági okiratok, bármi, ami segíthet elindulni. Nem voltak nagy elvárásaim, mégis elég vagány dolgokra bukkantam.

Itt szögezném le, hogy sajnos nem részesülök anyagi támogatásban weboldalak és szolgáltatások reklámozásáért.

Több oldalra is regisztráltam, több helyen feliratkozni/fizetni kellett volna a további használathoz, ezeket rögtön át is ugrottam. Végül rábukkantam a familysearch.org-ra. Lehet, hogy van jobb, de én ennél leragadtam. Hogy röviden összefoglaljam: ezen az oldalon elérhetők magyarországi (és némely elcsatolt területek) református és katolikus anyakönyvei mikrofilmen digitalizálva az 1600-as évek végéig! A gyűjtemény természtesen nem teljes, sok periódusból csak születési anyakönyveket találtam, elhalálozásit és házasságit nem, illetve mivel épp a határ mellől származom, érintettségem van a Beregszász környéki települések kapcsán, és azok sem érhetők el. Viszont így is egy aranybánya, és talán idővel tovább bővül a rendelkezésre álló anyag.

Regisztráció után egy viszonylag bonyolult felülethez jutunk, azonban a probléma is bonyolult. Az alábbiakban megpróbálom röviden összefoglalni hogyan kell használni és mire lehet jutni ezen az oldalon.

Elsőként kattintsunk a Family Tree/Tree menüpontra. Itt lesz látható a családfa. Ez a felület nagyjából magától értetődő, hozzuk létre magunkat, majd adjuk hozzá akit csak tudunk. Az egyes személyek létrehozása során a familysearch felajánl olyan személyeket, akik ilyen névvel már szerepelnek az adatbázisában, ha tényleges egyezés van, akkor válasszuk a már felvitt személyt (ezt jó eséllyel egy szegről-végről rokon vitte fel), és máris megjelennek az általa felvitt egyéb személyek a családfánkban.

screenshot_20181129_161206.png 

Nagyon hasznos, ha el tudunk jutni egy olyan személyig, aki az 1800-as évek végén született, ugyanis néhány típusú anyakönyv (például református keresztelések) csak 1895-ig érhető el, így innen indulhatunk vissza az időben. Nálam az egyik ágon ez a személy Somogyi Bálint volt, aki valamikor az 1870 környékén kellett, hogy szülessen.

Létrehoztuk tehát a családfát ameddig tudtuk. Hogyan tovább? A familysearch két virtuális világot kezel. Az egyikben az általunk (és más felhasználók által) létrehozott személyek vannak. Ennek a virtuális világnak láthatjuk egy részletét a családfánkban. Van ugyanakkor egy másik virtuális világ, amelyben a legkisebb rend sem fedezhető fel. Rendelkezésre állnak ugyanis történelmi dokumentumok, születési, házassági, halálozási anyakönyvek (fényképek formájában), melyeken emberek nevei szerepelnek, sokszor másként betűzve, mint manapság (az 1800-as évek első felében a klasszikus filológián nevelkedett katolikus papok latinul, vagy legalábbis latinos szlenggel vezették az anyakönyveket), település nevek változtak meg azóta (szülőfalum például akkoriban még csak "Surány" volt), stb. Szerencsére valaki/valami, szakdolgozatot író történészhallgatók vagy karakterfelismerő mesterséges intelligencia (utóbbi képességeit némileg ismerve és a képeket látva inkább az előbbire tippelek) nagyjából feldolgozta ezeket az dokumentumokat, azaz minden dokumentum mellett elérhető egy digitális átirat. A digitális átiratok ritkán teljesek, azonban kereshetők. A Search/Records menüpontra kattintva már meg is lehet adni a legtávolabbi ismert felmenő adatait. Esetemben ez Somogyi Bálint, nagymamám nagyapja:

screenshot_20181129_155930.png

Majd a keresés gombra kattintva már meg is jelennek az eredmények:

screenshot_20181129_162150.png

Számomra egészen megdöbbentő módon, van találat! Születési hely stimmel, születési idő stimmel. A View oszlopban a kis dokumentum ikonra kattintva még a dokumentum is elérhető:

screenshot_20181129_162415.png

screenshot_20181129_162348.png

Néhány kattintással kiderült, hogy Somogyi Bálint (ükapám) Somogyi Gábor református földműves és Simon Zsuzsánna szintén református földműves házasságbeli gyermekeként látta meg a napvilágot Nagyszekeresen, 1878 szeptember 7-edikén, és szeptember 8-adikán már meg is keresztelték, keresztszülei Nyilas Gergely és Bagaméri Terézia. Amellett, hogy új és hiteles dolgok derültek ki Somogyi Bálintról, rögtön sikerült egy szintet lépni a családfában, hiszen az is kiderült, hogy az ő szülei Somogyi Gábor és Simon Zsuzsánna voltak. Mindezt kb. a fotelből... ez azért nem rossz szerintem...

Mielőtt folytatódna a vadászat, egy fontos dolog: a két virtuális világ összerendelése. Ahogy korábban említettem, van egy virtuális világ, amelyben a családfánk (és mások családfái) illetve az azokon szereplő személyek léteznek. És van egy másik virtuális világ, amelyben a dokumentumok és a dokumentumokról visszafejtett személyek léteznek. Ezt a két világot érdemes összekapcsolni, és így hiteles dokumentumokkal támogatni meg a családfánkat. Kattintsunk a találati listán a megtalált (és egyértelműen beazonosított) személy nevére, majd az "Attach to Family Tree" gombra. Ekkor az alábbihoz hasonló felület jelenik meg, a bal oldalon a dokumentumok alapján létrehozott személy, a jobb oldalon pedig egy lista amely a családfánkban található, hasonló nevű személyek vannak. (

screenshot_20181129_163927.png

Mivel több felmenőt is hívhatnak ugyanúgy - én például "II. Kovács György" vagyok, illetve elírások is lehetnek a nevekben, a familysearch nem próbálja meg automatikusan összerendelni a személyeket, inkább a felhasználóra bízza azt.) Ebből a listából kell kiválasztanunk, majd jóváhagynunk hogy kit találtunk meg. Miután az összerendelés megtörtént, a familysearch automatikusan kitölti a beazonosított nagypapa szüleinek neveit, és hozzárendeli a hiteles dokumentumot a családfában megjelenő személyhez, így az bármikor, egy kattintással elérhető. Most már folytatódhat a vadászat.

Tapasztalatok:

  1. Elsősorban születési anyakönyvi kivonatokat találtam, ezek azonban nem teszik egyértelműen beazonosíthatóvá az érintetteket. A fenti példából kiindulva, feltehető, hogy Somogyi Gábor 1840 környékén született Nagyszekeresen. Ha elérhető egy mondjuk 1845-ben született nagyszekeresi Somogyi Gábor anyakönyvi kivonata, az nem jelenti azt, hogy Ő pontosan az, aki Somogyi Bálint édesapja. Például előfordulhat, hogy két Somogyi Gábor is született akkoriban, mondjuk 1845-ben, meg 1849-ben. Ekkor további források felhasználása nélkül elakad az ág felkutatása.
  2. A fenti példánál maradva, ha nagyszekeresi születéső Somogyi Gábor nem található, akkor valószínűleg valamelyik szomszéd községből származik, s ha a környéken több Somogyi Gábor is született, egyéb források (házassági anyakönyvi bejegyzések) nélkül azonosíthatatlanná válik.
  3. Ha valakinek csak Kis, Nagy, Kovács, Szabó felmenői vannak, az tovább nehezíti a helyzetet.
  4. Mindazonáltal ki merem jelenteni, hogy átlagosan kedvező körülmények esetén egy-két felmenő ágon el lehet jutni akár az 1700-as évek végén született felmenőkhöz... s mindezt a fotelból...
süti beállítások módosítása